Annyenszkij, Innokentyij Fjodorovics: A pályaudvar búja (Тоска вокзала Magyar nyelven)

О, канун вечных будней,

Скуки липкое жало...

В пыльном зное полудней

Гул и краска вокзала...

Полумертвые мухи

На забитом киоске,

На пролитой известке

Слепы, жадны и глухи.

Флаг линяло - зеленый,

Пара белые взрывы

И трубы отдаленной

Без отзыва призывы.

И эмблема разлуки

В обманувшем свиданьи -

Кондуктор однорукий

У часов в ожиданьи...

Есть ли что-нибудь нудней,

Чем недвижная точка,

Чем дрожанье полудней

Над дремотой листочка...

Что-нибудь, но не это...

Подползай - ты обязан;

Как ты жарок, измазан,

Все равно - ты не это!

Уничтожиться, канув

В этот омут безликий,

Прямо в одурь диванов,

В полосатые тики!..

Ó, hétköznap-öröklét

Unalmának fullánkja...

Porülte déli hőség,

Vasúti tarka lárma.

Félholt legyek kioszkfal

Deszkájához tapadva,

Süket, vak és konok raj,

Friss mészben megragadva.

Zöld zászló leng fakultan,

Gőz pöffen sófehéren,

Visszhangtalan sikoltva

Síp szól a messzeségben.

S elválás emblémája

A csalfa randevúknál -

Az óránál megállva

Félkaru kalauz vár...

Van undokabb e pontnál,

Mely nem moccan semerre,

E szendergő lapoknál

A rezegő delekben?...

Bármi lehet, csak ez nem...

Mássz oda - ez a dolgod;

Mindegy - legalább ez nem,

Mocskos vagy bár és forró!

Meghalni arctalan, vak

Örvényben elmerülve,

Mint dívány - kábulatnak

Csinvatján elterülve!...