Apuhtyin, Alekszej Nyikolajevics: A zene harsogott, ezernyi gyertya égett (Гремела музыка, горели ярко свечи... Magyar nyelven)

Гремела музыка, горели ярко свечи...

Вдвоём мы слушали, как шумный длился бал.

Твоя дрожала грудь, твои пылали плечи,

Так ласков голос был, так нежны были речи,

Но я в смущении не верил и молчал.

В тяжёлый, горький час последнего прощанья

С улыбкой на лице я пред тобой стоял,—

Рвалася грудь моя от боли и страданья,—

Печальна и бледна, ты жаждала признанья...

Но я в волнении томился и молчал.

Я ехал. Путь лежал передо мной широко...

Я думал о тебе, я всё припоминал.

О, тут я понял всё, я полюбил глубоко,

Я говорить хотел,—но ты была далёко,

Но ветер выл кругом... я плакал и молчал.

A zene harsogott, ezernyi gyertya égett,

Veled hallgattam ott a dörgő bál zaját;

A kebled reszketett, a vállad lánggal égett,

S oly kedves volt szavad, a hangod úgy becézett,

De én nem hittem el szegény szíved szavát.

A búcsú fájdító, nehéz percére várva

Mosolyt erőltetőn csak álltam könnyedén;

Majd megszakadt szívem, úgy fájt a Sors csapása,

Te búsan, sápadón vártál a vallomásra,

De izgalom gyötört, s egy szót se szóltam én.

Elindultam. Az út hosszú volt és kietlen...

Emlékeztem, s terád gondoltam szüntelen,

Mindent felfogtam én, mélyen beléd szerettem,

Beszéltem volna már, de nem voltál, szerelmem,

A szél bőgött csupán... s én sírtam csendesen