Bunyin, Ivan Alekszejevics: Ott fent, a hó takarta csúcs falába… (На высоте, на снеговой, вершине… Magyar nyelven)

На высоте, на снеговой, вершине,

Я вырезал стальным клинком сонет.

Проходят дни. Выть может, и доныне

Снега хранят мой одинокий след.

На высоте, где небеса так сини,

Где радостно сияет зимний свет,

Глядело только солнце, как стилет

Чертил мой стих на изумрудной льдине.

И весело мне думать, что поэт

Меня поймет. Пусть никогда в долине

Его толпы не радует привет!

На высоте, где небеса так сини,

Я вырезал в полдневный час сонет

Лишь для того, кто на вершине.

Ott fent, a hó takarta csúcs falába

Tőrömmel egy szonettet véstem én.

A hó talán máig vigyáz reája,

Megóvja őt a szikla peremén.

Ott fent, hol oly kéklő az ég palástja,

Hol boldogan ragyog a téli fény,

A nap nézhette csak, amit serény

Tőröm bevés a szikla oldalába.

Jó tudnom azt: a költő könnyedén

Megérti őt. De híremet ne lássa

A csőcselék alant a völgy ölén!

Ott fent, hol oly kéklő az ég palástja,

Szonettemet csak annak véstem én,

Ki széttekint a csúcson állva.