Cvetajeva, Marina: Ha nézek… (Когда я смотрю… Magyar nyelven)

Когда я гляжу на летящие листья,

Слетающие на булыжный торец,

Сметаемые – как художника кистью,

Картину кончающего наконец,

Я думаю (уж никому не по нраву

Ни стан мой, ни весь мой задумчивый вид),

Что явственно жёлтый, решительно ржавый

Один такой лист на вершине – забыт.

Ha nézek a szárnyra kelő levelekre,

hogy szállnak alá, lepik utca kövét,

s hogy törli le őket a piktor ecsetje –

így véglegesülhet a vásznon a kép –,

azt gondolom (ó, soha senki se vágyik

ölelni, simítani már fejemet),

lombcsúcson, ahol csak a rozsda virágzik,

levél vagyok én is – a fán feledett.

1936. október