Fet, Afanaszij Afanaszjevics: Tegnap még... (Еще вчера, на солнце млея Magyar nyelven)

Еще вчера, на солнце млея,

Последним лес дрожал листом,

И озимь, пышно зеленея,

Лежала бархатным ковром.

Глядя надменно, как бывало,

На жертвы холода и сна,

Себе ни в чем не изменяла

Непобедимая сосна.

Сегодня вдруг исчезло лето;

Бело, безжизненно кругом,

Земля и небо — все одето

Каким-то тусклым серебром.

Поля без стад, леса унылы,

Ни скудных листьев, ни травы.

Не узнаю растущей силы

В алмазных призраках листвы.

Как будто в сизом клубе дыма

Из царства злаков волей фей

Перенеслись непостижимо

Мы в царство горных хрусталей.

Tegnap még napra várt az erdő

utolsót rezgő levele,

s zöldelt az őszi, dúsan termő

vetések bársony szőnyege.

A fagyra szánt sok áldozatra

szokásos büszkén néz le ő,

- már semmitől se változhatva -

a győzhetetlen szálfenyő.

Ma hirtelen fordult fehérbe,

eltűnt a nyár körös-körül,

a napja-vesztett földre-égre

ezüstös, tompa fény vetül.

Nyájtalan réten, csüggedt ágon

nincs árva fűszál, nincs levél.

Kísértő gyémánt lombú fákon

hol az erő, mely újra kél?

Mintha galambszín füstgomolyban

suhannánk, zöld tündérvilág

honából, megpillantva nyomban

a hegyi kristályok honát.