Gumiljov, Nyikolaj: Akrosztichon (Акростих Magyar nyelven)

Ангел лег у края небосклона,
Наклонившись, удивлялся безднам:
Новый мир был синим и беззвездным,
Ад молчал, не слышалось ни стона.

Алой крови робкое биенье,
Хрупких рук испуг и содроганье,
Миру снов досталось в обладанье
Ангела святое отражены.

Тесно в мире; пусть живет, мечтая
О любви, о свете и о тени,
В ужасе предвечном открывая
Азбуку своих же откровений.

Angyal ült ki szélére a mennynek,
Nézett-nézett ámulón a mélybe.
Nem volt még az új világnak fénye.
A pokolban senki sem kesergett.

A piros vér félénk lüktetése,
Halovány kezek – riadt virágok,
Mától a világé lett az álmok
Angyalának szent arcmása-képe.

Túl szűk e föld! Lásson Anna álmot
Otthonában szerelemről, árnyról,
Végül a kinyilatkoztatások –
Az övéi – könyve is kitárul.