Még nem ismerik a földi kínt,
de a hideg világ feléjük int
és csorog a meddő éjtől félve
gyermeki tiszta könnyük az éjbe
Éltük alkonyán, immár éretten
nem értik, mitől torzultak el,
a múló idővel jobbá lesznek és
sötét, nehéz könnyeket ejtenek
Mindannyian másként zokognak,
az egyik sírása akár az aprópénz,
a másiknak még a könnye is arany,
mely külön-külön perselybe kerül
Látva az embert az angyalok zokognak,
könnyeik akár a szentesti hópihék,
de mindennapi rívásuk folyvást
táplálja dús vizével a világóceánt