Puskin, Alekszandr Szergejevics: Желание

Медлительно влекутся дни мои,
И каждый миг в унылом сердце множит
Все горести несчастливой любви
И все мечты безумия тревожит.
Но я молчу; не слышен ропот мой;
Я слезы лью; мне слезы утешенье;
Моя душа, плененная тоской,
В них горькое находит наслажденье.
О жизни час! лети, не жаль тебя,
Исчезни в тьме, пустое привиденье;
Мне дорого любви моей мученье —
Пускай умру, но пусть умру любя!

A napjaim lassan telnek,
s minden eltelt perc felerősíti szívem bánatát.
Bánatát, a boldogtalan szerelemnek,
mely őrületként kínozza az ember álmát.
Hallgatok, s belső morajomat nem hallja senki,
csak a könnyeim csobogása vigasztal engem;
A lelkemet az örök vágyakozás rabul ejti,
mely gyönyört csak egy helyen talál: keserű könnyeimben.
Ó, élet! Repülj, nem sajnállak téged,
tűnj el a sötétségben, te üres szellem;
Szerelmem gyötrelmei semmit se jelentenek neked.
Hadd haljak meg, de kérlek, hadd haljak meg szerelmesen!