Szolovjov, Vlagyimir: В тумане утреннем неверными шагами

В тумане утреннем неверными шагами
Я шел к таинственным и чудным берегам.
Боролася заря с последними звездами,
Еще летали сны – и схваченная снами
Душа молилася неведомым богам.

В холодный белый день дорогой одинокой,
Как прежде я иду в неведомой стране,
Рассеялся туман, и ясно видит око,
Как труден горный путь и как еще далеко,
Далеко все, что грезилося мне.

И до полуночи неробкими шагами
Все буду я идти к желанным берегам,
Туда, где на горе, под новыми звездами
Весь пламенеющий победными огнями
Меня дождется мой заветный храм.

1884

Át a reggel ködén, bizonytalanul lépve,
a csodás part felé kerestem az utat.
Már jött a pirkadat a csillagok elébe,
álmok repültek, és a titokzatos égre
küldtem, az istenek felé fohászokat.

S éppúgy, mint akkor is, messzi titkok honába
hideg fehér napon megyek tovább magam.
Szétoszlott mára köd, és szemem látva látja,
milyen nehéz az út, és lelkem minden álma
milyen távol került, s minden mily messze van.

Éjfélig megyek én, bátran előre lépve,
s a vágyott part felé keresem az utat,
az ifjú csillagok ragyogta hegy elébe
megyek, oda, hol a győzelem tüze égve
lobog, s hol templomom szentélye befogad.