Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Szosznora, Viktor Alekszandrovics: Könnycsepp az erdőben (Слеза в лесу Magyar nyelven)

Szosznora, Viktor Alekszandrovics portréja
Baka István portréja

Vissza a fordító lapjára

Слеза в лесу (Orosz)

Птенец упал, а он бескрыл. Грустит гнездо.
Но он оправился, пошел и клювом заклевал.
И червь земли к нему пополз. Комар его кормил.
Созреют косточки твои, птенец. Взойдешь
в надмирный воздух, как душа пера.
Все в завтра: бой — любовь и кровь — хлеба,
снега и солнца, — то есть жизнь...
Конец июня. Конница стоит
кузнечиков. Бел земляничный плод.
Во тьме земли уже грядут грибы.
Листву листают пальцем дерева.
Светла роса, как лунная. Во мхах
лягушки лают немо паукам...
А муха? Вот летит, шумит, как шар.
Куда она? То теменем в зенит,
то прячется пружинкой, где темней.
Что думает она? Что — без гнезда?
Что век — одна? Что — только стоя спит?
И я не знаю. Тише, твари, вы,
Земли и Неба... кто-то там идет...
Еще я видел, как по лесу шла слеза.
Кто выплакал ее? Кто в лес впустил?
Как женщина, она обнажена и босиком. Она
светилась, как глаза. Но испарялось все ее лицо.
А тело извивалось в ужасе, что смерть.
Ее-то кто-то выплакал, а ей
заплакать — как? Ведь нету у нее второй
слезы, чтоб на тропинку обронить!..
Пока я шел, она уже пропала. Я
пошел по лесу вверх, чуть-чуть качая головой:
зачем под солнцем шла она? ведь солнце — яд.

 


FeltöltőSebestyén Péter
Az idézet forrásahttp://www.sosnora.poet-premium.ru/poetry_15.html

Könnycsepp az erdőben (Magyar)

Fészkéből földre hullt a szárnyatlan madárfióka.
De lábra állt, csőrével csipegetve útnak indult.
Táplálta földi féreg. Torkába repült a szúnyog.
Erősek lesznek csontjaid, madárka. Fölszállsz,
piciny, tollaska lélek, a magasba.
Holnap: szerelmi viadal vár, morzsa-harcok,
hófúvás, nap verése - egyszóval az élet...
Júniusvég. Tücsöklovasság
topog a fűben. Halovány még a szamóca.
A földi éjben gombák fészkelődnek.
Leveleket lapoz az ágak ujja.
A harmat holdasan ragyog. A békák
a pókokat ugatják mohapárnán...
S a légy? Surrogva száll, akár a labda.
Hová tart? Hol merészen a zenit felé,
hol meg hajszálrugóként visszapattan.
Min tépelődik? Hogy - még fészke sincs?
Hogy - mindig egyedül van? Hogy - csak állva alszik?
Én sem tudom. De csitt, ti Földnek, Égnek
teremtményei... Ott valaki jő...
Úgy láttam, könnycsepp bandukolt a fák közt.
De ki hullatta el? Az erdőbe ki küldte?
Mint meztelen nő, csupaszon ment és mezitláb.
S úgy fénylett, mint a szem. De hova párolgott az arc?
Borzadva görnyedett a teste - itt a vég.
Valaki elejtette őt, de ő maga
könnyet hogy ejt? Hisz nincsen néki másik
könnycseppje, hogy az ösvényre peregjen!...
Mire nyomába értem, eltűnt. Én pedig
fejem csóválva ballagtam tovább:
miért a tűző napra ment? hiszen a nap halál.



FeltöltőSebestyén Péter
Az idézet forrásaforum.index.hu

minimap