Zabolockij, Nyikolaj Alekszejevics: В чаще лесной…

Кто мне откликнулся в чаще лесной?

Старый ли дуб зашептался с сосной,

Или вдали заскрипела рябина,

Или запела щегла окарина,

Или малиновка, маленький друг,

Мне на закате ответила вдруг?

Кто мне откликнулся в чаще лесной?

Ты ли, которая снова весной

Вспомнила наши прошедшие годы,

Наши заботы и наши невзгоды,

Наши скитанья в далёком краю, –

Ты, опалившая душу мою?

Кто мне откликнулся в чаще лесной?

Утром и вечером, в холод и зной,

Вечно мне слышится отзвук невнятный,

Словно дыханье любви необъятной,

Ради которой мой трепетный стих

Рвался к тебе из ладоней моих...

1957

Rengeteg erdőben ki szólitott?

Csak a fenyő s a vén tölgy pusmogott,

vagy berkenyefa reccsent pillanatra?

Kis tengelice okarina-hangja,

vagy vörösbegy, parányi jóbarát

felelt nekem az alkonyon át?

Rengeteg erdőben ki szólitott?

Talán te, aki visszaálmodod

tavasz táján a messzetűnt időket,

a gondokat, mik sorsunkhoz szegődtek,

a tért, hová a vándorlás vetett, -

te szólitasz, perzselve szívemet?

Rengeteg erdőben ki szólitott?

Hőségben, fagyban, hold vagy nap ragyog,

a névtelen visszhangot hallom egyre,

benne liheg a mindenség szerelme,

s miatta versem reszkető szava

tenyeremből csak hozzád szállana...