Zsukovszkij, Vaszilij Andrejevics: Певец
Певец (Orosz)В тени дерев, над чистыми водами Дерновый холм вы видите ль, друзья? Чуть слышно там плескает в брег струя; Чуть ветерок там дышит меж листами; На ветвях лира и венец... Увы! друзья, сей холм – могила; Здесь прах певца земля сокрыла; Бедный певец! Он сердцем прост, он нежен был душою – Он дружбу пел, дав другу нежну руку, – Здесь у ручья, вечерную порою, Что жизнь, когда в ней нет очарованья? И нет певца... его не слышно лиры... 1811
|
A dalos (Magyar)Tiszta patak fölött egy kis halom van,
gyep fedi, fák vetik rá árnyukat. Alig csobban a víz a mart alatt; alig mozdul meg a szellő a lombban; lant függ a fán, koszorú fonnyadoz... Jaj ! Sírhalom ám az a zöld ott, költő porát fedi a föld ott, szegény dalost! E gyöngéd, tiszta lélek hogy elégett, mily keveset is járt a föld porán! Kiábrándult az életből korán, búsult, háborgott, kívánta a véget, s az jött hamar, s ő már halott... Perc volt, bús perc e földi pálya, enyhíti már a sírnak álma szegény dalost. Barátságról dalolt egy hű barátnak, s az elhunyt virágzó éveiben: dalában búsan szólt a szerelem, hisz az kín volt neki, gyötrő zsarátnok; mindennek vége, vége most; lelked immár békében alhat, körötted a sír csendje hallgat, szegény dalos! Esténként szólt bús búcsúdala ottan, a pataknál: „Virágzó életet hiába nyertem; szép föld, ég veled; boldogságot reméltem és csalódtam, szép álmaimnak vége - nos, ne szólj, dalom, minden hiába, siess a békesség honába, szegény dalos! Ha nem ad örömöt, mit ér az élet? Jól ismerem a boldogságot én, szállnék felé - s mélység ásít felém, percenként vágyom s közbe vágyni félek... Sír, bánatban elfáradott szíveknek biztos menedéke, mikor fogadod már be végre szegény dalost?" S ő többé nincs már... elnémult a hangja, Itt tűnt el úgy, hogy nyoma se maradt; bú nyomja itt a völgyet, halmokat, csend van... csak halk szellő ringat suhanva koszorút, mely elfonnyadott, és a költő hű, árva lantja a síron a széllel siratja szegény dalost.
|