Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Hírek

Štefánik, Ondrej: Ujjatlan város (részlet) (Bezprsté mesto Magyar nyelven)

Štefánik, Ondrej portréja

Bezprsté mesto (Szlovák)

"Ateizmus tu nestrpím! Vo voľnom čase si neverte, čomu chcete, ale tu budete veriť v Boha!“
zreval fúzatý muž cez celú chodbu na troch fízlov, ktorí klábosili pri automate na kávu.
„Ako viete, že práve v tejto chvíli neveríme?“ spýtal sa pokorne jeden z troch policajtov, tenký ako
soletka. Ostatní sa ticho chechtali.
„Vidím vám to na očiach. Chcete byť závislí na práškoch? Ten váš pohanský cynizmus. Neserte ma,
takto sa nikam nepohneme,“ rozčuľoval sa Fúzatý. Soletka sa prežehnal, aby si z uniformy oprášil
omrvinky z obeda.
„Kašlite na to, šéfe,“ prehovoril mladý blondiak, ktorý stál za Fúzatým. Tak ako Fúzatý, aj on bol v
civile.
„Kvôli takým sráčom padol Rím a padne aj celá Európa,“ zasyčal Fúzatý.
„A čo si tu, kurva, kávičkujete? Nemáte čo robiť? Pokiaľ viem, tak po uliciach pobehuje vypatlané
hovädo s mäsiarskym kladivom.“
Traja policajti niečo zašomrali popod nos a pohli sa preč z policajnej stanice. Soletka vrhol k
Fúzatého nohám úzky tieň. Soletka je dobrý policajt. S takým mizerným tieňom sa z neho nikdy
nestane krivák. Keby sa zakrádal temnými uličkami, pôsobilo by to komicky.
Z kávomatu vypadli drobáky. Fúzatý vytiahol dvadsať centov, vyhodil mincu do vzduchu a pričapil
si ju na veľkú ruku. Nadvihol dlaň, pozrel na mincu. Padlo číslo.
„To je v prdeli,“ vzdychol si a potľapkal Blondína po pleci.
Obaja vošli do malej kancelárie. Fúzatý si sadol za kancelársky stôl, mlčky si zapálil cigaretu a
napumpoval do seba konskú dávku nikotínu.
„Ja nechápem, ako môžete po tom všetkom, čo ste prežili a videli, veriť v Boha?“ spýtal sa Blondín,
slušne, hlasom podriadeného.
„Budem sa robiť, že som túto blbú otázku nepočul,“ odpovedal Fúzatý a prstom si pozametal husté
fúzy. Fúzy mal dokonalé, ako chvost zo striebornej veverice, prilepený na tvár suchým zipsom.
Kolegov tá chlpatá náplasť už roky irituje a denne mu ju túžia strhnúť z kože.

„Myslíte, že sú dáke štatistiky, koľkým šialencom sa nakoniec podarí dostať do čela davu? Koľkí sa
presadia a koľkí skončia nepovšimnutí, len ako pošahaní kontajneroví kazatelia v uliciach alebo
niekde na psychiatrii?“ opýtal sa Fúzatý a popritom si bezprizorne listoval v papieroch. Blondín
neodpovedal.
„Tomu sa hovorí premárnené šialenstvo,“ pokračoval Fúzatý a vyfúkol hustý oblak dymu.
„Dnes volalo asi tridsať ľudí, že poznajú totožnosť Rozparovača. Ach,“ zúfal si Blondín.
Fúzatý vylovil zo šuplíka glocka, pohladil ho po vyleštenej hlavni. Svoju zbraň považoval za živý
organizmus s vedomím vlastného Ja . Keď ju stískal v ruke, cítil, ako mu celým telom pulzuje
energia silnejšia ako energetická šupa z číreho Horského kryštálu. Pokojne by si ho mohol prikladať
na všetky rozmrdané čakry.
„Myslíte, že je to dekonceptualista?“ prehovoril po chvíli Fúzatý.
„Ja neviem, to je čo?“ odpovedal nechápavo Blondín.
„Nejaký frustrovaný umelec, ktorému ruplo v palici. Jak ten Damien Hirst, postrach dobytka, čo
seká kravy na polovicu a potom s tým vymetá galérie,“ pokračoval Fúzatý.
„Kto?“
„Damien Hirst,“ zopakoval šéf.
„Prečo polí kravy?“ zisťoval Blondín.
„Asi má v hlave nasrané z toho, že nevie nič poriadne namaľovať.“
„Vždy lepšie sekať dobytok ako ľudí,“ skonštatoval Blondín.



FeltöltőRémai marianne
KiadóTatran
Az idézet forrásaOndrej Stefánik, Bezprsté mesto, Tatran, 2012
Megjelenés ideje

Ujjatlan város (részlet) (Magyar)

Itten nem lesz semmiféle ateizmus! A szabadidejükben abban nem hisznek, amiben csak akarnak, de itt Istenben hivés van! – üvöltötte a bajuszos férfi a folyosó túlsó végéből a kávéautomatánál kaszinózó három rendőr felé.
– És miből gondolja, hogy most épp nem hiszünk? – kérdezte alázatos hangon az egyikük, nyeszlett, mint egy vonalkódpálcika.
A többiek visszafogottan röhögcséltek.
– Látom magukon. Tablettákon akarnak élni? Ez a maguk istentelen cinizmusa… Ne basszák már az agyamat! Így nem jutunk sehova! – lovalta bele magát a Bajuszos. Vonalkód keresztet vetve söpörte le egyenruhájáról az ebéd morzsáit.
– Hagyja a francba, főnök – csitította a Bajuszost a mögötte álló szőke fiatalember. Civilben volt ő is.
– Az ilyen szarjankók miatt bukott el Róma, és miattuk bukik majd el Európa is! – háborgott tovább a Bajuszos. – Különben is, mi a faszomat kávézgatnak maguk itten? Nincs semmi dolguk? Ha jól
tudom, a városban szabadon kószál egy félbites baromállat, hentesbárddal a kezében.
A három rendőr mormogott valamit, és elhagyták az őrsöt. Vonalkód keskeny kis árnyéka a Bajuszos lába elé vetült. Vonalkód jó rendőr. Ilyen ócska árnyékkal sosem lesz belőle gazember. Viccesen
nézne ki sötét sikátorokban lopakodva.
A kávéautomatából visszahullott némi apró. A Bajuszos fogott 
egy húszcentest, feldobta a levegőbe, majd lapáttenyerével lecsapta. Felemelte a kezét, megnézte az érmét. Fej.
– Baszhatjuk – sóhajtott, és megveregette a Szőke vállát. Bementek a kis irodába. A Bajuszos leült az asztalhoz, szó nélkül rágyújtott, és teleszívta magát nikotinnal.
– Hogy lehet, hogy mindazok után, amit látott és megélt, még mindig hisz Istenben? Nem értem – kérdezte a Szőke tiszteletteljes beosztotti hangon.
– Vegye úgy, hogy ezt a hülye kérdést meg se hallottam – felelte a Bajuszos, és egyik ujjával helyregereblyézte dús arcszőrzetét. Pompás bajusz volt. Mintha egy ezüstmókus-farkat ragasztottak volna az arcára tépőzárral. A munkatársait évek óta idegesítette a szőrcsomó, és nap mint nap feltámad bennük a késztetés, hogy letépjék a képéről.
– Mit gondol, van valami statisztika arról, hány elmebetegnek sikerül végül a tömegek élére kerülnie? Hányan futnak be karriert, és hányan végzik zakkant kukaprédikátorként az utcán vagy a pszichiátrián? – lapozgatta a papírjait a Bajuszos szórakozottan. A Szőke hallgatott.
– Ezt nevezik elpocsékolt elmebajnak – folytatta a Bajuszos, sűrű füstfelhőt pöffentve.
– Legalább harmincan telefonáltak ma, hogy tudják, ki a Hasfelmetsző… – sóhajtott csüggedten a Szőke.
A Bajuszos előkotorta a fiókból a pisztolyát. Végigsimította a Glock fényes csövét. Fegyverét élő, saját éntudattal rendelkező lénynek tekintete. Mikor a markába szorította, érezte, hogy árad szét a testében a legtisztább hegyi kristály löketénél is erősebb energia. Az összes szétkúrt csakráját helyrehozhatná vele.
– Mit gondol, dekonceptualista a fickó? – szólalt meg kisvártatva újra a Bajuszos.
– Nem tudom… Az micsoda? – kérdezett vissza értetlenül a Szőke.
– Agybaszott frusztrált művész. Mint az a Damien Hirst. A marhák mumusa. Félbevágja a teheneket, aztán vonszolja őket galériáról galériára.
– Kicsoda?
– Damien Hirst – ismételte meg a főnök.
– De miért metéli félbe a teheneket? – tudakolta a Szőke.
– Biztos bekattant attól, hogy rendes képet nem tud festeni.
– Inkább marhát metéljen, mint embereket – szögezte le a Szőke.



FeltöltőRémai marianne
KiadóTypotex
Az idézet forrásaOndrej Stefánik, Ujjatlan város, Typotex, 2016

minimap