Beniak, Valentin: Hallucináció (Részlet II.) (Halucinácia (Úryvok II.) Magyar nyelven)

Ach mizerére a mizerikordia
do môjho objatia raz padneš z pódia
fórum ťa vyženie lež začrieš z môjho vena
bolesťou kovaná slzami roztavená
je minca Žofie ber si ma milý ber
tvár tvoja zblednutá pod tlakom atmosfér
silami príťaže astrálne splýva vo mne
mám plnosť mocných riek a salta krkolomné
z víru však vypadnúc vezmem ťa vatru klásť
v samotách mlčania vnikla som pod tvoj plášť
ako po klávesoch si po mne prsty viedol
o mňa si bojoval a padal zas a vstal
nás peleš lotrovská hnala do katedrál
lež v katedrále zas vyriekli naše hriechy


Či ste nás videli staré prešporské viechy
básnika spitého Žofiu varovnú
Vínom a slzami skrop cestu tajomnú
a nes ma priepasťou kde vanú krídla desu
kde zbrane chápania k výstrahe skrížené sú
a nes ma vidinou kde v zlomkoch rašenia
pád anarchie a pád zemetrasenia
valia sa za sebou na ruby zákonnosti
kde sadze zúfania a komét zlaté chvosty
v chumáčoch rujú sa o dušu človeka
kde ťava dvojhrbá ihlou sa prevlieka
a strašnou námahou cez večera svit brodia
putujú zástupy spievajúc a sa modliac
do hlbín nočných kde reťazou kostí a
popolom podsvetia preniká hostia
Lež ty si pohŕdal zástupom ako knieža
nad vozom ohnivým bdiem holubica svieža
a v bezmocnosti ťa chránim pred zákonom
a v bezmocnosti ťa chránim pred Drakonom
za teba spovedám sa zo snov tvojich a húľav:
jak bičom šľahaný sa človek tento túlal
pokora hnala ho a zášť a mordia
ach mizerére a mizerikordia
vo mne sa očistil hrivnu dal tvojim zberniam
vítam cum Lazaro habeat sempiternam
Súd ešte ďaleko ešte sa cesta blíži
ku domu Marty a k Magdaléne pri kríži
(ktorú si miloval a ktorú vzal ti Boh
tej noci hlbokej zaskučal kozoroh)
príde nám hodovať spolu na svadbe v Kani
prídu nám holdovať peregríni a páni
s lučivom lásky a s kameňom mudrcov

S chlebom a pokojom s rybou a udicou
zakvitne láska a prídu votívne omše
bude sa trblietať jak biele lístie jelše
pohoda nad nami cez tento september
pes verný zdriemne si ticho u našich dvier
svet náš sa rozklení do diaľav modrých nebies
sledujúc vtákov let sto nocí so mnou prebdieš
a budeš šepkať mi: pani a kráľovná
jak ja ťa milujem Žofia varovná
chválim a milujem ako kvet vlažné sparno
chválim a milujem jak oslík svoje jarmo
v hodine priesypu a obťažkania zas
chválim a milujem pikolu ktorou hráš
kúzla sú tvoje však ohňostroj ten je môj
Žofia varovná lež i tu pri mne stoj -
Nuž čo si počať mám ja s tvojou detskou biedou
Ako po klávesoch si po mne prsty viedol
extázou šialený bol si jak lúpežník
extázou šialená som počula tvoj vzlyk
a bol si smutný jak odchádzajúci čas je
lež ešte na horách píšťala tvoja zaznie
s baránkom na pleciach keď budeš ovce pásť
s baránkom na pleciach sadneš si na môj plášť
budem ti vence viť a nedeľu na Kvetnú
odídu dve lode a na mori sa stretnú
vyhŕknu dve slzy na líci stretnú sa
Honelník strapatý platený od kusa
po horách pasieš sny a tratia sa ti ovce
ale ja vyzváňam na všetky svetlé zvonce
a volám slávikov na pohreb smutno hrať
umrel môj milenec a zrodil sa mi brat

Ale môj milenec ešte sa nocou vráti
vetrík ho oveje luna ho povyzláti
a príde tajne zas ako templársky mních
a v dome polesných nájde svoj medovník
sadne si uvidí a povie svetlo zhasni
a začne šepkať mi najkrajšiu z svojich básní

Ó miserere ó misericordia
egyszer karomba lök sorsod pódiuma
ha a fórum kivet kincseim kellenének
kínok közt kalapált könny-olvasztotta fémek
Zsófia-érmek ó kedvesem itt vagyok
és látom arcodon a gravitációt
sápadt és légies enyém lesz újra véle
folyamok sodra és nagy szaltók nyaktörése
ám a forgás kivet raknak majd ott tüzet
magányok csöndjein túrtam köpenyedet
s éreztem két kezed mint billentyűzi bőröm
értem győztél nyomort tűrtél férget te hősöm
győztél s buktál s megint fölkeltél s mind nekem
bújtunk rablók elől templom-rejtekeken
de ott a bűneink szálltak fejünkre ismét

Láttatok minket ó régi pozsonyi pincék
a részeg múzsafit s védőjét Zsófiát
Öntözze könny s ital utad homályosát
szakadékon melyen iszony verdes szeszéllyel
s az ész keresztbe tett fegyvere már a vészjel
vízión átvigyél ha rügye belseje
anarchiával és földrengéssel tele
torz-törvények verik szemem ily látomással
segíts hol üstökös csóva korom magánnyal
üzekedik vadul hogy tán lélek fakad
a kétpúpú teve tű fokán áthalad
gázolván tikkatag esti fényeken átal
vándorló tömegek énekkel és imákkal
éji mélyekre hol már a csont-lánc se fog
alvilági hamun az ostya átragyog
Ám te a tömeget nagyúri mód lenézted
virrasztók én galamb lángján tüzes szekérnek
én gyönge ott vagyok törvény előtt veled
Drakón ellen magam én gyönge védelek
én gyónom álmaid rohamaid: futott csak
ez az ember akár a megostorozott vad
pokol és gyűlölet űzte alázata
ó miserere és misericordia
alamizsnát adott bennem-tisztult alakban
vitám cum Lazaro habeat sempiternam
ítélet még sehol még csak út közelít
Mártát s kereszt alatt tört Magdolnát akit
szerettél Istened épp őt elvette tőled
és akkor éjszaka a faun is felnyüszített
velünk lesz kánai menyegzőn hol urak
és peregrinusok hada a hódolat
fáklyáddal szerelem jönnek s bölcsek kövével

Horgászbottal csak ők hallal békén kenyérrel
jön szerelem-idő fogadalmi misék
mint az égerfalomb csillogni fog az ég
szép idők járnak itt kedves szeptemberünkre
ajtó előtt kutyánk álomba szenderülve
sarkig tárt a világ túl a kék egeken
madár-röptöt figyelsz száz hajnalt vársz velem
s királynőm suttogod úrnőm lehelsz fülembe
Szeretlek Zsófiám létem óvó szerelme
áldlak s szeretlek én virág párás időt
öszvérnek szintéképp hámjánál nincs dicsőbb
ha terhét leveszik s ha jő újabb utána
áldón nézek amin játszol a furulyára
a művészet tiéd a tűz-játék enyém
Zsófia védd szivem másképp mint védeném -
Gyermek-nyomorodon mi végre mondd időznöm
Éreztem két kezed mint billentyűzi bőröm
eksztázisod dühén ó rablóm elvadult
zokogsz hallgattam én s eksztázis kínja dúlt
és voltál bánatos mint az idő futóban
de a hegyek között szólsz még furulyaszódban
kisbárány válladon míg juhokat terelsz
bárányostul bizony köpenyemen heversz
én koszorút fonok neked virágvasárnap
két hajó távozik s majd találkozni vágynak
két könnycsepp csordul így s egy arcon összefut
Annyi a pénz bojtár pont amennyi a juh
legeltetsz álmokat bárányod vész hegyek közt
de én megcsöndítem nyakukon majd a csengőt
bús dalra csalogányt hívok és temetek
meghalt a kedvesem s fivérem született

Hanem a kedvesem az éj már visszahozza
szellő lengi körül hold fénye aranyozza
titokban érkezik templárius barát
erdészlak asztalán várja mézeskalács
leül és észrevesz s így szól: a lámpa mért ég
s elsuttogja nekem a legszebb költeményét