Beniak, Valentin: Hallucináció (Részlet V.) (Halucinácia (Úryvok V.) Magyar nyelven)

Či ozaj nieto rán čo nezhojil by čas
či ozaj nieto tmy do ktorej lúč by neťal
kto milosrdenstvom nás požral a zas metal
kto ťa to v láske má môj život na zemi
soľou a korením je človek strážený
ako trs zo skaly vyrastie a sa člení
nevyhne mocnostiam a v strede všetkých dení
korunou stvorenia nazýva si ho Boh
za ruku vedie ho po všetkých pohreboch
jak famulusovi dá mu poriadky miešať
na jeho objavy zákonnú udrie pečať
hrá sa s ním ako lev jak kondor vznesie ho
vo výškach ukrutných ubije desne ho
v priepasti padajúc okúsiť mu dá skazu
lež človek vie že ho putá a sily viažu
i s Bohom hrozným že v rodinnom zväzku je
vždy vyčká anjela čo milosť zvestuje
i teraz vyčkáva v tmách čupí ako číža
zabúda blahobyt so smrťou plahočí sa
zas holý ako trs stiahne sa k koreňom
vyhynie v praslici a vyschne kolenom
už len jak semeno jak pleva s vetrom pláva
už sa zvon hompáľa už mu zvon zatrháva

Ale nie i keby večne už tma bola
takto sa neskončí o ľudstve fabula
nech ľady vŕšia sa nech metelica fúka
i keď už poslednou je sova ktorá húka
nech biedo človeka uragán zdrapí ťa
(v pazúroch grabatých zmrzneš mu rozbitá)
nech s tebou prevalí sa do podzemia v Nihil
cez trosky zániku ešte sa duša prichýľ
do domu smútku kde cez vyvrátený prah
pod lampou večnosti už vyvalil sa strach
a štipka nádeje sa v prachu ešte zviera
umiera neumrie pribitá na kríž viera
bo človek v plen daný i v torzo ešte vie
i s Bohom hrozným že v rodinnom zväzku je
a než by prehla sa hodina navždy pozdná
svoj pohár octu a žlče vystrebe do dna
a slzy žalosti jak mlynské kamene
na porfýrovú tvár uderia znamenie
potečú obrvou zvezú sa s teplým lúčom

Žriedla sa otvoria ako hudobným kľúčom
zakvitne dúha zas v polobdení a v sne
človek si obuje zas čižmy komisné
zanechá ruiny a kostru mesta Bábel
oheň si vykreše a položí zas kábel
od ucha k uchu a ku kopcom mravenísk
priesady natrhá z dymiacich parenísk
chleba si dorobí a rodiny sa dočká
nebesá sklonia sa ako hodvábna kvočka
potoky napájať a trávy porosiť
slnko jak velký páv bude sa honosiť
a bude lietať zas na všetky dvory panské
bude ho preháňať pštros plemä afrikánske
po našej pevnine zakvitnú olivy
okolo stáda zas bude pes horlivý
ujde sa života všade kam zrak tvoj mihne
pod plotom fialka skromná si hlávku zdvihne
zas bujnou zverinou zvlnia sa prérie
blesk zasa zrodí sa mračnom sa prebije
a bude burácať veselé ako knieža
a budú lejavce a bude dúha svieža
a bude kura zas večerom krákoriť
a ja zas koňa si prídem k vám napojiť
než zvlečiem heveder a prisadnem si na zrub
povieš mi nepovieš presný čas našich zásnub
rovnaký premenou rovnaká v premene
jak sme sa našli zas k dvom prackám remene
jak je to tak je to padli sme v studňu bez dna
na druhom konci zas kloní sa k nám noc hviezdna
vzbudené z víru sna srdce mi prudko hrá
to čo je za nami je smutná predohra
to čo je pred nami operný motív snuje
lež ja som utonul v hudbe čo sférou duje
zas v rybu zmenená musíš ma k brehu niesť
zas nájdem tomahavk a ty svoj prací piest

Tényleg minden sebet begyógyít az időzés
tényleg van fénysugár minden éjhez világ
ki fal föl irgalom s mely irgalom okád
én földi életem ki szeret szerelemmel
itt sóval őrzetik fűszerekkel az ember
sziklából fűcsomó kinő hint magvakat
s ha bármik zajlanak hatalmakra nem ad
neve Isten szerint teremtés koronája
kézen fogva viszi temetések sorára
hagyja keverjen új rendet famulusa
pecsétjét ráüti találmányaira
oroszlán pörgeti s mint kondor elragadja
pusztulna iszonyún könyörtelen magasba
szakadékba löki ízleljen pusztulást
ám bilincset s erőt érez valami mást
köti Istenhez is családias szövetség
így vár angyalra mert jő irgalmas követség
vár most is éj ölén les csízfiókaként
halállal veszkedik felejtve régi fényt
mint csupasz fűcsomó maga-gyökere már csak
nőágon is kihal családfája kiszárad
pelyva marad csupán szétteríti a szél
harang kongat neki akadozva beszél

Ám ha a földgolyót sötét éj fojtaná is
ember-történetünk vége csak máshová visz
torlódjanak jegek tomboljon a vihar
űzzön halálbagoly huhogásaival
az emberi nyomor orkánként elragadjon
(erős karmok között a test töretve fagyjon)
Nihil mélyeire zúduljon bár veled
pusztulás romja közt lelj lélek menhelyet
bánat házában hol szélvert küszöbön által
öröklét fényterén félelmek raja szárnyal
ám egy kevés remény pora is adatik
halódik csak de él keresztfáján a hit
ha torzó bár ha rab az ember mégis érez
családi szálakat rettegett Istenéhez
s órája mielőtt utolsót ütne még
kihajtja poharát az ecetet s epét
s a bánat könnyei súlyos malomkövekként
a porfír-arcra így ütnek bélyeget ekként
folynak pillák közén meleg sugár pereg

Zenekulcsra csak így nyílnak forráshelyek
szivárványt nyit megint a félálmunk az álmunk
s mintha katonacsizmába dugnánk a lábunk
elhagyjuk romjaink csont-Bábel városát
tűz lobban kábelek csupa új árkon át
futnak fültől fülig hangyabolyokba másznak
palántát ontanak párolgó melegágyak
kenyér sül új család ezerszám alakul
selyemkotlós az ég szárnya földre borul
isznak a patakok füvek harmatosodnak
büszkélkedik a nap pávafarkat ragyogtat
így majorságokat szép sorra látogat
elkerget struccokat délszaki vadakat
szárazföldünkön az olajfák kivirulnak
csordák körül megint csábos pulik gurulnák
járathatod szemed életek özönén
szerény ibolya nő a kerítés tövén
nyájak kövér vadak prérije csupa hullám
a felhőkből kicsap megszületve a villám
ég vidám hangja zeng mint fejedelmeké
a zápor fut üde szivárványa elé
és esténként a tyúk megint kárál elülve
lovakat itatok házatok nem kerülve
már a káván ülök oldva a heveder
mikor lesz kézfogónk mondod nem mondod el
én mind-más ugyanaz te mind-másra a régi
egy-szíjnak két felén így bírunk összeérni
bárhogy van kút e kút feneketlen verem
csillagos éji út hajlik rá odafenn
ficánkol s szivem riad álom^jködökből
mögöttünk szomorú nyitány örvénye tör föl
operadallamok fonata a jövőnk
ám én szféra-zenén fuldoklóm odafönt
változz hallá megint így lehet partra jutnom
te sulykod megleled én is a tomahawkom