Beniak, Valentin: A keserves élet egy darabja (Kus života prehorkého Magyar nyelven)

Šli piruety do sveta,
a že sú v svete dobrí ľudia
a že je v svete osveta,
z dediny do dediny blúdia,
majú kočovné kino a
len historické filmy hrajú,
kde na zlo príde odplata
a všetky zámky popadajú.

Bez boja nehneš dopredu,
kde by ti víťazná slasť rástla?
Mňa zababušíš do plédu,
mulu vypriahneš, by sa pásla.
Zurčia vody na predjarí,
sýpame všade zvesti kraju,
že na zlo príde odplata
a všetky zámky popadajú.

Oj, vy žmoliari jarných vláh,
keď moja milá nedá podnet,
nemôže vo vašich končinách
vták pisknúť, ani ruža zbronieť;
vyziabla zimou, dajte jej
kus čokolády, šálku čaju,
bo na zlo príde odplata
a všetky zámky popadajú.

Kedysi padol panský hrad,
teraz ten kaštieľ v jeho tôni
histórii chce facku dať,
tam teraz nad trezormi tróni
pán, ktorý nebol hrdinom,
pozná však každú cestu k raju -
lež na zlo príde odplata
a všetky zámky popadajú.

A čo nám na tom záleží,
veď naše srdce ako vtáča
švitorí a sa plahočí,
kúsok letí a kúsok kráča.
Je z prachu nášho zase kvet,
stráže večierkou o nás dbajú,
nech na zlo príde odplata,
nech všetky zámky popadajú.

Niet v svete nič, len ty a ja,
hrad leží v rumoch, neplač už preň
hľa, postretli sme rataja,
čo vyoral tvoj snubný prsteň.
Výslnie, či len chladný lesk,
život, či to, čo odlúpajú? -
keď na zlo príde odplata
a všetky zámky popadajú.

Do hmly nás chceli ponoriť,
obluda ohňom do nás striekla,
dľa zafarbenia neba už
zem naša spadla do predpeldia,
dobre, že my sme tiene len,
nám prístrešia i rumy dajú,
lež na zlo príde odplata
a všetky zámky popadajú.

Jediný trón je na nebi,
ostatné kostižer už drása,
ale v nás nieto žaloby,
i keď nevieme, kde je spása,
nás zasadili do blata,
zakrochkali si k nášmu jaju,
lež na zlo príde odplata
a všetky zámky popadajú.

Náš hrad čnel k výškam zo skaly,
vy plánovité ako krty
staviate tvŕdze v podskalí,
nad zemou sa len ventil vrtí.
Drahá, nám, pravda, postačí
koliba opretá ku háju,
však na zlo príde odplata
a všetky zámky popadajú.

Ja nemám prosby, iba, ach,
by som ti svetom mohol spievať
a v chladných smrti končinách
plášťom svojím ťa priodievať;
tí, čo ma v súrme zabili,
nech od nás oboch pokoj majú,
však na zlo príde odplata
a všetky zámky popadajú.

Szétpörgött minden piruett,
mondják, élnek még jók a földön,
sok népnevelő született,
hogy száz falun is átdöcögjön,
vándormozijuk is van, és
csak históriás filmet játsznak,
hol bérét elnyeri a rossz,
és leomolnak mind a várak.

Harc nélkül nincsen haladás,
s nem lelsz gyönyört a győzelemben.
Engem pokrócba bugyolálsz,
s hagyod az öszvért, hadd legeljen.
Zsongnak a tavasz vizei,
s mondjuk a hírét fűnek-fának,
hogy bérét elnyeri a rossz,
és leomolnak mind a várak.

Tavaszt csinálni nem lehet -
a kedvesemnél van a kóta,
nélküle némák a hegyek,
nem fütyül csíz, nem nyílik rózsa.
Tél verte, adjatok neki
csokoládét, forró teákat,
mert bérét elnyeri a rossz,
és leomolnak mind a várak.

A főúri vár rég ledőlt,
s most árnyékában a kastély a
történelemre nyelvet ölt,
s trezorján ül, sziklán a héja,
az úr, ki nem volt soha hős,
ám pénzzel kinyit minden zárat,
de bérét elnyeri a rossz,
és leomolnak mind a várak.

Számít is nekünk az egész?
Hisz lelkünk mint fia-madárka
fürdik a tóban, ficserész,
hol repül, hol a földet járja.
Porunkból új virág fakad,
éjjel az őrök megvigyáznak,
hadd nyerje bérét el a rossz,
s omoljanak le mind a várak.

Nincs már itt más, csak te meg én,
romban a vár, ne sírj naponta,
a sors, ím, azt hozta elénk,
ki nászi gyűrűd kiszántotta.
Dicsfény ez, vagy csak csillogás?
Élet - vagy fa, mit lecsupáltak?
Ha bérét elnyeri a rossz,
és leomolnak mind a várak.

Ködbe akartak fojtani,
egy szörny a lángját ránk okádta,
az ég szerint már lent a mi
földünk a pokol tornácába’.
Jó, hogy csupán árnyak vagyunk,
így jó a rom is nekünk háznak,
de bérét elnyeri a rossz,
és leomolnak mind a várak.

Csak egy trón van, az égbe’ fenn,
a többit a szú őrli-rágja,
de vád mibennünk nem terem,
bár megváltásunk nincs ki lássa.
Minket a sárba löktek itt,
jajunkra röffenés a válasz,
de bérét elnyeri a rossz,
és leomolnak mind a várak.

Míg sziklavárunk égre vet
árnyat, ti, mint modern vakondok,
sziklába fúrtok rejtőket,
fent csak a ventillátor forgott.
Nekünk, drágám, elég leszen
egy erdő széle kalyibának,
de bérét elnyeri a rossz,
és leomolnak mind a várak.

Nem kérek mást, csak ennyit, ím
dallhassak rólad a világban,
s a halál jeges csúcsain
a köpenyemet rád ruházzam.
Kik sturmban véremet vevék,
leljenek tőlünk nyugtot, ágyat,
hisz bérét elnyeri a rossz,
és leomolnak mind a várak.