Bunčák, Pavel : A szülőház előtt (Pred rodným domom Magyar nyelven)

Podvečer
je malý, malilinký,
oveľa menší ako v predstavách.
A predsa nemení sa,
človek sa mení,
rastie rýchlosťou strely.
Ó srdce detinské,
ako pred polstoročím.
V takejto chvíli
vychádzal otec z brány
v čiernom klobúku, s fúzmi,
zatvoril školu,
keď žiaci pochopili,
že svet je guľa s jadrom ohnivým.

Dávno ho niet.
Školáci zostarli,
už majú vnukov,
hrajú sa okolo brány
na letcov medziplanetárnych.

Možno som jedným z nich,
kým sedím na lavičke,
starnem v predstavách,
cez mňa prechádzajú veky,
životy ľudí známych, neznámych.

Je skoro noc, a nikto neprichádza,
ani otec, ani mať,
s rozkazom:
Deti, večerať!

Az alkonyat
pici, parányi,
sokkal kisebb, mint képzeletben.
Es mégis változatlan,
ez ember változik,
puskagolyó gyorsaságával nő.
Ó. gyermeki szív,
mint fél évszázaddal ezelőtt.
ilyentájt
lépett ki apám o kapun
fekete kalapban, bajuszoson,
bezárta az iskolát,
amikor a tanulók megértették,
hagy tüzes belsejű golyó a világ.

Rég nem él már.
Az iskolások megöregedtek,
unokáik
az iskolakapu körül
bolygóközi repülőt játszanak.

Talán köztük vagyok.
Míg itt a padon ülve
képzeleteimben öregszem,
korok haladnak rajtam át,
ismerős és ismeretlen emberek élete.

Már éjszaka von, s nem jön senki sem,
sem apa, sem anya
a paranccsal:
Gyerekek, kész a vacsora!