Fabry, Rudolf: Čierna hodinka

Učím sa dýchať súhlasne s rytmom smrti,
uschli mi vysmädnuté ústa a unavené oči.
Anjel záhuby natrel mi pery krvou,
ale v pľúcach (kdesi hlboko v hrudi)
kikiríka mi ešte divoký kohút života.
A budí ma každú noc v náručí
striebristej chobotnice spánku.
Napokon poplynie všetko v jednom prúde
ako záhuba sediaca na plávajúcom chlieve
uprostred zavýjajúcej povodne, škrípajúcej
kamenistými zubami vo vnútornostiach
kalných a spenených vôd.
Ešte sa nedívam na hodiny a minúty,
ale roky už počítam na prstoch dvoch rúk.
Ruky horia veľkým plameňom očakávania.
Keď dohoria, v čmude a blkote necítim
než nechty na stŕpnutom malíčku,
nik už nebude čakať na nič,
lebo sa skončila hra — baran, baran dŕc.
Celo narazí na lebku vybielenú vekmi,
za uhlom ulice zrazím sa so smrťou
a prekvapený v chvate, že je to smrť,
padnem jej do náručia s kyticou ruží,
ktorú som niesol poslednej krásnej žene.
Práve vtedy dostávam chuť na jahody,
ktoré som trhal v lese ako dieťa,
čo malo strach z lampášikov svätojánskych mušiek.

A halál ritmusában tanulok most lélegezni,
szomjúságtól száraz a szám s fáradtságtól a szemem.
A halál angyala vérrel festette meg ajkam,
de tüdőmben (mellkasom mélyén valahol)
vadul kukorékol még az élet kakasa,
s felriaszt minden éjjel az álom
ezüstös polipjának karjaiból.
Aztán az egész elúszik valami áradattal.
A sertésól tetején kuporgó dögvész
úszik így az üvöltő árvíz hullámaiban,
miközben a zavaros, tajtékos ár mélyében
fogakként csikorognak a kövek.
Az órákkal s percekkel még nem törődöm,
de az éveket már számolom kél kezemen.
A kezekből magasra csap a várakozás lángja.
Amikor leég s kormozva kilobban, nem érzek
mást, csak zsibbadt kisujjam körmét,
senki ne várjon már semmire,
a játéknak vége — nincsen több ,,bárány, bárány, bucc!“
Homlokom egy idő fehérítette koponyáihoz koccan,
az utcasarkon a halálba ütközöm,
meghökkenek, hisz ez a halál, és zavaromban
a karjaiban kötök ki rózsacsokrommal,
amelyet a legutolsó szép nőnek vettem..
S ekkor kívánom meg újra azt a számócát,
amit gyerekkoromban szedtem az erdőn,
amikor még a szentjánosbogárkák lámpásától is féltem.