Mária z Petrohradu (Szlovák)
Nad tichou nocou sa mihne krídlo večnosti a na okamih zahalí chrám ako telo dušu.
Topole snežia, Mária nastavuje tvár spomienkam, Mária si upravuje účes, starostlivá, krásna Mária z Petrohradu.
„Buďme aspoň chvíľu navždy spolu,“ poviem, ale Mária kráča 19. storočím.
Topole snežia, Mária pohládza dušu snením, ale duša je sťahovavý vták a Mária už opäť kráča Petrohradom.
„…stačí byť nehybný v nehybnom a mnoho tisíc odlietajúcich vtákov preletí tvojím pohľadom,“ poviem a ruka Márie usína mi v dlani. |
Mária Szentpétervárról (Magyar)
Csendes éj felett örökkévalóság szárnya rebben és pillanatra elfedi a templomot, mint lelket a test.
Nyárfák havaznak, Mária[1] emlékek felé fordítja arcát, Mária hajviseletén igazít, oltalmazón, gyönyörű Mária Szentpétervárról.
„Legalább egy pillanatra legyünk örökké együtt,“ mondom, de Mária a 19. században jár.
Nyárfák havaznak, Mária ábránddal cirógatja lelkét, de a lélek költöző madár és Mária megint Szentpétervárott sétál.
„…dermedtségben elég nem mozdulni és ezernyi távozó madár szárnyal át tekinteteden,“ mondom és Mária keze tenyeremben pihen.
[1] Mária (Marija Nyikolajevna Romanova nagyhercegnő) gyönyörű, korához képest magas lány volt, aki majd kicsattant az egészségtől. Hatalmas szürke szemei voltak. Ízlése egyszerű volt, meleg szívével pedig ő maga volt a megtestesült kedvesség… forrás: Charlotte Zeepvat, Ablak egy elveszett világra - A Romanov-család fotóalbuma; Magyar Könyvklub Rt., Budapest, 2006; 34. oldal
|