Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Hviezdoslav, Pavol Országh: Krvavé sonety (XII.)

Hviezdoslav, Pavol Országh portréja

Krvavé sonety (XII.) (Szlovák)

Ó, vysoko dlieš, Pane! nad nami
s osnovou pomyslov, s ciest tajných sieťou,
skaď zámer svoj si v reťaz rozvil svetov…
Meriame výšku orly, chmárami,

hviezd sídlami; však dostup neznámy:
pred nekonečnom jakby uzavretou
zdúpnieme bránou, v hrudi popol vznetov,
a naše zmysly závrat omámi.

Bár v zenit pripneme aj ducha zreteľ,
na uzol blesku, vidmo, dúhy most,
by v tvoju šľapaj, k tvojej mysli vzletel,
je slepcom preds’: — hja, bezočivý hosť —
Tak svetlom zavraciaš v nás, Otče svetiel,
hneď domýšľavosť, hnedky všetečnosť…

                    *

A predsa — dovoľ, Bože! — Pokoja
mi nedá zvedavosť, jej ostré osti
ma omínajú: tisíc do úzkostí
upadám za dňa, a tie neskoja

ni noci, balzam ich, snov povoja;
krváca srdce mi, môj duch sa postí: —
och! dovoľ nazrieť v tmaň mi budúcnosti:
jak z toho strašného vĺn príboja

Slavianstvo vyjde? loď jak statná, bdelá?
To rád bych znal: ó, odcloň mi! a daj
znak, má-li v tebe ochraňovateľa?
Ha! vidím, zašlo bezdna na pokraj…
Viem, hrešilo, ach, hrešilo tak veľa;
však odpusť mu! ho zdrž! a zachovaj —

                    *



FeltöltőRépás Norbert
KiadóEurópa Könyvkiadó-Tatran Kiadó (Budapest-Bratislava)
Az idézet forrásaPavol Országh Hviezdoslav / Véres szonettek, Krvavé sonety
Könyvoldal (tól–ig)50+52
Megjelenés ideje

Véres szonettek (XII.) (Magyar)

Uram, magasan laksz a föld felett,
hol szándékaid titkát rejtve rejted,
s világok láncában bontod ki terved*
Honod mértéke: sasok, fellegek,

csillagok; de hogy kapud hol lehet,
nem tudjuk; a végtelenség a lelket
megtorpanja: lángunk hamvába emyed,
és elménk a szédülettől remeg.

S bár villám-tűzbe szegzi is a lélek
szivárvány-hidat látni a szemét:
vaksibb, semhogy fel tudna érni téged...
- Vakmerő vendég, mit nem merne még!
így cáfolja bennünk, Fény Atyja, fényed
kíváncsiságunk s gőgünk szellemét,..

                    *

Mégis - hagyd, Uram! - a kíváncsiság
éles toklásza szurkál egyre engem,
egész nap csupa szorongás a lelkem,
s nem csillapítanak az éjszakák,

hiába ontják álmuk balzsamát,
szivem vérzik, böjtöl bennem a szellem:
hagyd, hogy szememet a jövőbe vessem:
hogy jut e vad hullámverésen át

a szlávság éber és bátor hajója?
Ó, hagyd, elvonva az éj függönyét,
tudnom, lesz-e Benned oltalmazója?
Hah, mindjárt elnyeli a szakadék!
Tudom, sok bűn van a terhére róva;
de bocsáss meg neki: te óvd, te védd!

                    *



FeltöltőRépás Norbert
KiadóEurópa Könyvkiadó-Tatran Kiadó (Budapest-Bratislava)
Az idézet forrásaPavol Országh Hviezdoslav / Véres szonettek, Krvavé sonety
Könyvoldal (tól–ig)51+53
Megjelenés ideje

minimap