Janík, Pavol: Sen zo skla

V miznúcom lesku
pražského hotela Alcron
ťa pozorujem
ako spíš na dne zrkadla.
Jazmínový vánok
roznáša tvoje vidiny,
šumí tvoje nemé túžby.

Všetky rozhlasové stanice
vysielajú tlkot tvojho srdca.
V slúchadlách
všetkých telefónov
počuť tvoj dych.
Na všetkých televíznych kanáloch
ukazujú v priamom prenose
zo zrkadla v hoteli Alcron
tvoju spiacu tvár.

Som televízna kamera
tvojho skleného spánku.
Snívajú sa mi tvoje krištáľové sny.

Perlivo vo mne mrholíš.
Tvoja nahota sa halí
do hmly hotelových záclon,
ktorú sa márne snažím rozfúknuť
posledným výdychom pred usnutím.

Je neskoro.

Lietajúci milenci
nežne zhasínajú
večerné veľkomesto.
Tanečný pár
z fialového neónu
ospalo bliká
na tmavomodrej oblohe.

Diplomati
ušití zo saténu
a vypchaní mydlovými bublinami
opúšťajú operné predstavenia,
koncertné sály a recepcie
a v limuzínach
skonštruovaných zo vzduchu,
tmy a trbletu hviezd
odlietajú ako kométy
do erárnych postelí
v prítmí ambasád.

Končia sa záhradné slávnosti.
Kvitnúce stromy
pijú z fontán.

Na námestiach
sa bez ostychu a bez pohnutia
milujú sochy
všetkých čias,
umeleckých smerov
a veľkostí.

Neúnavné taxíky, sanitky
a hliadkové vozidlá
ticho klesajú na dno rieky,
kým vystrašené ryby
spúšťajú poplašné sirény
a rozsvecujú farebné majáky
strachu.

Prázdnymi ulicami sa vznášajú
meškajúce výletné lode
plné rozochvených svetiel
a ukladajú sa
do posledných voľných výkladov.

Je neskoro.

Z najvyšších poschodí neba
pozvoľna a zdĺhavo
padajú mihotavé lampióny.
Na krídlach nočných motýľov
žiari fosfor.
Počuť
ako tisíc osamelých veží
dýcha
polnočný mosadzný vzduch.

Tak veľmi by som sa chcel
aj ja tebe snívať.

Prágai Alcron hotel
tűnő pompájában
szemléllek
ahogy tükör mélyén szunnyadsz.
Jázmin szellő
hordja látomásaid szerteszét,
pezsgi néma sóvárgásaid.

Minden rádióállomás
szívverésed közvetíti.
Minden telefon
fülhallgatójában
lélegzeted hallatszik.
Minden televíziós csatornán
alvó arcod sugározzák
Alcorn hotel tükréből
egyenes adásban.

Üveg álmod
televíziós kamerája vagyok.
Kristály álmaidról ábrádozom.

Pezsgőn szitálsz bennem.
Pőreséged hotel függönyének
ködjébe burkolódzik,
melyet alvás előtt utolsó szuflámmal
hasztalan próbálok szétfújni.

Későre jár.

Repkedő szerelmesek
nagyváros fényeit
gyengéden oltják le.
Ibolyakék neon
táncospár
sötétkék égbolton
álmosan pislákol.

Szaténból szabott
és szappanbuborékokból kitömött
diplomaták
hagyják el az operaelőadásokat,
koncerttermeket és recepciókat
sötétségből, csillagtündöklésből
és légből konstruált
limuzinjaikkal,
üstökösként szállnak tova
nagykövetségek félhomályának
kincstári ágyaiba

Véget érnek a kerti ünnepségek.
Szökőkutakból isznak
a rügyező fák.

Tereken
minden idők,
művészeti irányzatok
és méretek
szobrai szeretkeznek,
rebbenés- és szeméremmentesen.

Folyó medrére
fáradhatatlan taxik, mentőautók
és járőrautók süllyednek,
míg a megriadt halak
vészszirénáik indítják
és meggyújtják félelmeik
színes fényjelzőit.

Késlekedő kirándulóhajók
rezgő fényekkel telten
üres utcákon át úsznak
és kihelyezik magukat
az utolsó kirakatokba.

Későre jár.

Ég legmagasabb emeleteiről
apránkint és elnyúltan
pislogó lampionok hullnak.
Éjjeli lepkék szárnyain
foszfor ragyog.
Hallani,
ahogy ezernyi magányos torony
éjféli rezes levegőt
inhalál.

Annyira szeretnék
neked is álmodni.