Kolenič, Ivan: Šťastie

Vždy som túžil vlastniť nejaké malé väzenie,
áno, príjemný útulný priestor,
stačilo by mi len niekoľko všivavých metrov,
áno, áno, strašne by som chcel
svoje súkromné väzenie,
s poškriabanými stenami, s nápismi smrť a nuda,
a s hajzľovou misou bez dosky,
so studenými kachličkami,
ktoré vyšliapali bosé nohy odsúdeného,
s nikdy sa nezatvárajúcim oknom – aká zima.
Len zima a zima a zima!

Ó, kto by nechcel skvelú kamennú celu,
s fizľom a obuškom.
S úzkym pásikom svetla,
presvitajúcim cez malé okienko na dverách...

Mindig is vágytam egy saját kis rabságra,
igen, kellemes lakályos férőhelyre,
elég lenne nekem néhány tetves négyzetméter,
igen, igen, irtózatosan szeretnék
egy saját, magánfogságot
agyonkarcolt falakkal, halál és unalom feliratokkal,
és ülőke nélküli vécécsészét,
hideg kicsempézett talajt,
melyet az elítélt lábai tapostak agyon,
becsukhatatlan ablakkal – mily hideg.
Csak hideg és hideg és hideg!

Ó, ki ne szeretne egy ragyogó kövezett cellát,
zsaruval meg gumibottal.
A fény keskeny sávjával,
mely az ajtó apró ablakán szűrődik át...