Kostra, Ján: Ave Eva (37 - 39)

37

Pre vás byť sochárom a modelovať tváre
v belostnom mramore povedať viac než snáre
Hladiť ho oceľou pokým sa nevzkriesi
tvár ženy videnej cez sny a údesy
Ach Bože vaša tvár Ako studnička čistá
Do nej sa prepadol priehľadný krásny krištáľ
a my ho hľadáme smutno žiť bez neho
a zatiaľ padáme do času bezdného

38

Hej odriekaj sa mních Žeravé uhlie noci
spaľuje spánok náš No z milosrdnej rosy
zasa nám vykvitne jej blahosklonná tvár
Lem rúcha bozkávaš a kľakáš pred oltár
Si maliar poeta muzikant pútnik sveta
milenec pochabý a predsa vždy jej dieťa
túžiace zaspávať v tráve a na lone
pod tvárou ženy a kvitnúcej jablone

39

Ó padaj rosa snov Zahynie človek v púšti
Oáza v hurhaji Utišujúce prsty
Prejdite po čele a tôňou očných jám
prekazte zámery vráskam a osídlam
bo kde sa dotknete zotriete ortieľ prísny
uniká pred vami duch temnôt ktorý trýzni
za vami za vami prichádza večný jas
života prostého sedembolestných krás

37

Szobrászoddá lenni, ki arcodat formálja,
az álmoknál szebbet vésve a márványba.
Amíg fel nem támad, addig kalapálva,
vágyak, szenvedések asszonyi képmása,
Istenem, az arcod, mint tiszta forrás mélye,
áttetsző kristály hullt a szemed tengerébe,
azt kerestük eddig, nélküle bús a táj,
nélküle az élet feneketlen halál.

38

Hej, futhatsz, szerzetes. Az éjnek tüzes szene
álmunk elégeti. De mint üdvhozó zene,
irgalmas harmatból arca újra ragyog.
Oltár előtt térdelsz, s ruháját csókolod.
Festő vagy, költő, zenész, csavargó, dalia,
szédült szerető, de elsősorban a fia,
ki ölben a pázsiton elaludni vágyik,
míg fölé asszonyarc s almafa virágzik.

39

Hullj, álmok harmata, mert nélküled a férfi
pusztában pusztul el, ha oázisod nem védi;
békítő ujjakkal cirógasd homlokát,
varázslón simogass ráncon és árnyon át,
ahová kezed ér, a törvény szava lágyul,
a kín és árny helyére sebgyógyító báj hull.
Ragyogásod elől elfut a sötétség,
s győztes fényed csillog, hétfájdalmú szépség.