Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Hírek

Kostra, Ján: Ave Eva (25 - 30)

Kostra, Ján portréja

Ave Eva (25 - 30) (Szlovák)

25

To všetko vo mne je No život ako more
útočí útočí na čelo krásou choré
udiera na veže na hradby predstavy
jak plameň zasyčí a tvary roztaví
záplavou termitov odzdola napadne ťa
vetrom ťa rozkladá pieskovou dunou zmetá
horúčkou zaskočí a vrhne do hrobu
sochu i básnika vázu i nádobu

26

A preto blábolí z horúčky k vašej chvále
monológ tragický unikajúci z pále
cez pery horiace s posolstvom záhuby
No slová plaché sú tak ako holuby
a v cieli odplaší ich vaša krása čistá
No slová ostré sú tak ako šípy svištia
a v cieli zlomia sa na pyšnej obline
Kým básnik vypovie zahynie zahynie

27

Nie je mu určené zmocniť sa vášho jasu
V rozpakoch nemoty sa jeho slová trasú
jak rosné perličky čo v hrdle zaviazli
kvetinám na lúke keď ste vy tadiaľ šli
sťa rajom strateným ľahučké bosou nohou
Rumenec studu vial od rozkvitnutých hlohov
A keď Pán zapískal v húštinách prvýkrát
po tele zvlnil sa váš svetlom tkaný šat

28

Muž ten vás dostihne Ó korisť v jeho rukách
hladká a teplučká na zarosených lúkach
bujará v odpore pokorne stíchnutá
tetiva spustená tetiva napnutá
Muž ten vás dostihne no trofej nemá ceny
je smútkom značená nad pokorením ženy
je tôňou zaviata lebo už zhasol jas
Básnik chce obraz dať čo večne kvitne v nás

29

Kráľovnú Helady nezraniteľnú smútkom
prchavú ružu snov zhmotnenú métu skutkov
účastnú útechu v nevľúdnom počasí
cáricu pablesknú čo dvíha nad časy
štít krásy víťaznej odrážajúci kordy
blesk ktorý zavracia na útek divé hordy
kvet krvi prekliatej čistý a nevinný
čo z blata povstal a dosiahol výšiny

30

Zas idú predo mnou pod šatom celkom nahé
ulicou asfaltu i lúkou v rosnej vlahe
po dlažbe bielenej za čerstvá sniežikom
a noc ich odváža tramvajou taxíkom
rozkráda chamtivo ako najdrahšie skvosty
No ty už nekráčaš za leskom nestálosti
no ty už nesmútiš keď stiahnu rolety
o svoju predstavu jak o stĺp opretý



FeltöltőRépás Norbert
KiadóKalligram a Ústav slovenskej literatúry SAV, Bratislava
Az idézet forrásaJán Kostra, Lyrika
Könyvoldal (tól–ig)133-134
Megjelenés ideje

Ave Eva (25 - 30) (Magyar)

25

Ö, mindez bennem él, de mint ostromló tenger,
a szépség homlokára az élet sebeket ver.
A képzet tornyára, sáncaira támad,
lángjában a formák olvadva szétmállnak,
alulról támad rád torz termeszek hadával,
szétszed s porrá tipor vad orkánparipákkal,
lázakkal fojtogat, s egyként a sírnak ad
emlékművet, költőt, vázát és poharat.

26

Ezért dobog feléd e lázból szőtt dicséret,
tragikus monológ, máglyáról mentett ének,
mit vész követjeként zeng kipállott ajak.
De riadt galambként félénkek a szavak,
tiszta szépséged elől mindegyik menekül.
De szúrós is a szó, és hegyes nyílként repül,
ám gőgöd zománca mégis hegyét rontja,
s kicsorbul, mielőtt a költő kimondja.

27

Nem neki adatott, hogy fényed rabul ejtse,
zavart hallgatásban úgy reszket szava selyme,
mint virágokon a harmat nyakéke,
ha te lépsz mezítláb a hajnali rétre,
mintha csak szökkennél a tűnt édenkert után,
szégyen pírját gyújtva az érett galagonyán.
Vagy miként ha Pánnak bűvsípja megszólal,
testeden a ruha fodrozódó sóhaj.

28

De a férfi utolér, ah, övé a pálma,
meleg zsákmányként szorít ölelő karjába,
s te küszködsz merészen a harmatos mezőn,
húrként meglazulón és húrként feszülőn.
A férfi utolér, de trófeája mit ér,
a megalázott asszony búval takart babér,
árnnyal takart, mert már eltiport a lángja.
Örökké virágzó kép a költő vágya

29

Hellászi királynő, kin bánat sebet nem ejt,
porló rózsaálmokból üstökössé nőtt tett,
részvevő menedék, rossz idők vigasza,
időkön tűlfénylő Cárnői tiara,
kardvágásoktól védő, győztes szépség pajzsa,
villám, amely vad hordák rohamát feltartja,
átkos vér virága, bűntelen és tiszta,
mely a sárból szárnyalt a magasba vissza.

30

Aszfalton és réten, nézd, újra ott mennek ők,
ruháik alatt e tiszta, meztelen nők,
mennek a mezőn, mely hóvirágtól fehér,
taxin, villamoson viszi őket az éj,
és kirabolja mohón, kincseik letépve.
De téged már nem csábít múlandóság fénye,
e téged záruló redőny már nem bágyaszt,
elképzelésed tart, mint kit oszlop támaszt.



FeltöltőRépás Norbert
KiadóSlovenské vydavateľstvo krásnej literatúry (SVKL)
Az idézet forrásaJán Kostra, Ave Eva, Válogatott versek
Könyvoldal (tól–ig)71-73
Megjelenés ideje

minimap