Koyš, Pavel: Tu

Tráva je tu plná slnka.
Slnko je tu plné trávy.
Po každom steble každodenne
steká krv.
Tu krv a slnko nevysychá.
Tu strieľali deti.

Tu nevyschla ani jedna kvapka krvi,
tu nevyschla ani jedna slza,
tu nevyschla ani kvapka pamäti,
tu každou nocou počuť žalmy
nesúdených, nedožitých,
rozstrieľaných, mŕtvych,
ale nezabitých.

Tu strieľali deti.
Ako ovečky ich hnali po lúke.
V srdci Juhoslávie, v Kragujevaci
im rozbíjali hlávky,
ale dosiaľ nevyschla tu ani kvapka krvi,
z agátových krovísk
belie sa ich spev,
spev tých živých detí,
spev živého národa.

Tráva je tu samé slnko.
Kto by veril, kto by veril,
že tadiaľto plazil sa ten hroznýš,
že tu hrýzol zem i nebo
neporazený fašizmus.
Komunisti, partizáni, vlastenci
a židia,
nastúpiť a čelom vzad a páľ!

Potom deti.
Potom ešte deti,
všetky piate triedy napríklad.
Potom deti komunistov, partizánov,
deti Slovanov a deti ľudí
pozabíjať.

Slnko je tu stále plné popola.
Ľudia tu vravia stále potichúčky.
Cengot potôčika volá na hodinu.
Lenže tie deti už sa naučili
látku života.
Vtáci nesú v krídlach echo výstrelov.
Hviezdy na deň nezapadnú,
svietia všetkým z očí.

Tu strieľali deti
bez viny, ako sú bez viny sneh, kvet
alebo dobro vzduchu.
Tu je nám celým do plaču,
tu z nás svieti
hlboká a čistá nenávisť
voči Hitlerovi,
ktorý práve narukoval
na vojnu.
Tu nám je celým do plaču.

A fű itt csupa napfény.
A napfény itt csupa fű.
Minden fűszálon, napra nap,
vér folyik.
Itt nem szárad fel a vér s a nap.
Itt gyermekek hulltak golyóktól.

Itt nem szárad fel cseppnyi vér,
itt nem szárad fel cseppnyi könny sem,
itt nem szárad fel az emlékezés,
itt éjjelente az el nem ítéltek,
a halomra lőttek, a halottak
zsoltára zeng:
mert élnek, s újra énekelnek.

Itt gyermekek hulltak golyóktól.
Báránykák, terelték őket a réten.
Jugoszlávia szívében, Kragujevácon
roncsolták szét a fejecskéiket,
és mégsem szárad fel egy cseppnyi vér sem,
akácbokrok közül
énekük kifehérlik,
élő gyermekek énekelnek,
egy élő nép énekel.

Napfénnyel teli itt a fű.
Ö, ki hinné, ki hinné,
hogy itt óriáskígyó kúszott,
marta a földet s az eget
a tomboló fasizmus.
Kommunisták, zsidók, hazafiak,
partizánok,
sorakozó a falnál, hátra arc, tűz!

Aztán a gyerekek.
Még gyerekek:
például ötödikesek; valamennyi ötödikes.
Aztán a kommunisták, partizánok,
szlávok gyerekei, emberekéi —
sorra veendők, legyilkolandók.

A napfény itt mindig csupa hamu.
Az emberek mind csöndesen beszélne!
Patakcsilingelés órára hív.
De ezek a gyerekek már az élet
tananyagát jól megtanulták.
Madarak szárnyán lövések visszhangja.
Nappal se hunynak ki a csillagok,
minden szempárból világítanak.

Itt gyermekek hulltak golyóktól,
bűntelenül, mint a hó, a virág
vagy a levegő jósága.
Itt mindenünkkel sírnánk;
itt mély, nagy, tiszta
gyűlölet sugárzik belőlünk
Hitler ellen,
a perc ellen, mikor
hadba vonult.
Itt mindenünkkel sírnánk.