Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Kráľ, Janko: Cím nélküli dal (Pieseň bez mena Magyar nyelven)

Kráľ, Janko portréja

Pieseň bez mena (Szlovák)

1Strmá kamenná cestička,
tu ťa ja púšťam, pesnička:
sama, bez mena žiadneho,
tam! choď do sveta šíreho.
Našiel som ťa na smetisku,
neviem o tvojom priezvisku:
šíry je východ aj západ,
hľadaj si svojho otca, mať!
Keď nájdeš, ta ťa poznajú,
za rúčku stisnú, bozkajú:
budeš ich a oni tvoji,
budete oba v pokoji.

Nad Váhom tri húsky belavé lietajú,
obláčky ľahučké tri ich zastierajú:
veď ich zastierajú od neba modrého,
by neuhoreli od slnka horkého.
Slnko cez obláčky sa vždy tuho drelo,
ale na husičky pozerať nesmelo.
Nesmelo pozerať — nesmelo zohrievať,
muselo si žiale do Váhu vylievať.
Od Váhu po Hrone k tichému Dunaju,
tam tie žiale mútnou vodičkou plávajú.
Lún o skaly praním, prudkými vetrami,
čo sa naháňajú holými púšťami,
horami, dolami, hájmi posvätnými,
všade dačo tajné sa ozve za nimi,
dačo tajné ozve, čo srdcia potíše,
jak topole smutné nad Nitrou kolíše;
so šumom tichých vôd, s kulicha pišťaním,
s krákaním žiab hnusných, s mĺh nočných sa stlaním,
s jedným zvukom tajným, čo ľudia neznajú,
tie žiale deň i noc na Boha volajú.
Ach! nechajže, nechaj, ani nespomínaj,
ale že si radšej pesničku zaspievaj:
Naprostried chodníčka rozmarín štepila,
rozmarín štepila a slzy ronila.
Slzami svojimi kvietok polievala
a na všetky strany sveta dač šeptala,
hviezdy, nebo, peklo krížom zaklínala,
a naposledok ho ešte raz bozkala.
Na tom nebožiatku tam sa tie pyšteky,
akoby prikoval ich na večné veky,
tam sa tie pyšteky, ak’ by vymaľoval,
aby ten maličký stromček každý poznal;
jaj, stromček maličký, ako to jabĺčko,
keď chlapci ráňajú a vtáci ďubajú.
Neráňaj, neďubaj — ved som ja sirota,
stromček som maličký, dosť ma bije psota,
pocestní mi ľudia vetvičky drúzgajú,
na jar mi od mrazu lístočky padajú.
Ha! nespievaj ďalej — nevidíš mrak tmavý,
ako sa ti skrúca kolo tvojej hlavy?
Na vetrách a chmárach hromy sa dvíhajú —
beda, komu ani plakať už nedajú!
Šuhajkova nôta letí po doline,
hľadá dobrých ľudí po celej dedine.
Vidíte tú búrku? Hľa, pre Hospodina —
už pŕchať, už liať sa — už durkať začína!

Dajte mi pod strechou vašou noc prestáti,
veď vám za to milý sám Pán Boh zaplatí;
veď som ja tiež vaša, a nie som sirota,
mám otca, mamičku, sestričky aj brata.



1Prvý raz odtlačená v Nitre 1844, str. 153—155, potom V-1, V-2. Zachoval sa pôvodný rukopis autorov s podpisom (formát 17 x 22) na osobitnom dvojliste. J. Škultéty v SP 1915, str. 265, na základe tohto rukopisu ukázal, že v Nitre boli vynechané dva verše a zmenené niektoré slová. Tento neúplný text sa pretláčal stále, až u V-2 bol doplnený. Bol to verš 19: „nesmelo pozerať — nesmelo zohrievať“, ktorý chýbal predtým do rýmu, a verš 24: „čo sa naháňajú holými púšťami“. Hurban okrem, toho zmenil v texte slová: s kulicha pišťaňím a Ptáci ďubajú na a vrabci ďubajú, vetvički drúzgajú, sestrički aj bratia na sestrički i bratia, naposledok na naostatok, bez mena žjadneho na bez mena všetkého, ako na jako. V-2 prijal opravy Hurbanove a pripojil ešte zmenu dačo tajné na tajného dač’. Náš prepis je podľa rukopisu.



FeltöltőRépás Norbert
KiadóZlatý fond denníka SME / zlatyfond.sme.sk
Az idézet forrásaDielo digitalizoval(i): Miriam Mládková, Peter Krško, Martin Droppa, Pavol Tóth, Janka Kršková, Gabriela Matejová, Róbert Zvonár, Renáta Klimová, Michal Greguška, Martina Červenková, Andrea Minichová, Jozef Sedláček. / CCA-NonCommercial-N

Cím nélküli dal (Magyar)

Meredek, köves utacska,
útnak engedlek, dalocska;
minden cím nélkül, egyedül;
a széles világba repülj!
Szemétdombon találtalak,
neved sem volt a domb alatt,
bárhova mész, nagy a világ:
keresd csak meg apád, anyád!
Rájuk találsz, megismernek:
megcsókolnak, mert szeretnek:
övék leszel, s ők a tied,
s békesség is lesz veletek.

Szálldos a Vág felett három szép ludacska,
három könnyed felhő őket eltakarja:
a kék égbolt elől takarják el őket,
a forró nap előtt vígan lebegőket.
Felhők mögül a nap fejét ki-kidugta,
de nem nézhetett a fehér vadludakra.
Nem nézhetett rájuk szeme forró röpte,
szomorú bánatát a Vágba öntötte.
Vágtól a Garamig a csendes Dunához
bánatos könnye a habbal együtt szálldos.
Szállnak a hullámok, szelek hajtják őket,
mik a kopár pusztán vadul kergetőznek,
és az erdők, völgyek, szent ligetek felett,
mögöttük valami titkos hang zeng, lebeg,
titokzatos hang zeng, s a szíveket halkan
himbálja a Nyitrán, bús jegenyejajban,
kuvikkiáltással, csendes víz zajával,
békabrekegéssel, égi köd szálltával
s titokzatos hanggal — mit ember nem ismert —
éjjel-nappal hívják a bánatok Istent.
O, hagyd csak, ó, hagyd csak! Fel ne idézd! Inkább
dalol] el egy kis dalt, egy kedves dalocskát.
Az ösvény közepén rozmaringot oltott,
rozmaringot oltott és könnyeket ontott.
Könnyeit öntötte a kicsiny virágra,
és súgott valamit mind a négy égtájba,
a csillagot, eget, poklot megátkozta,
s meg egyszer, utolszor, még meg is csókolta.
A szegény virágon ott vannak a kelyhek,
mint miket örökre már odaszegeztek,
mintha csak festette volna az ecsetje,
hogy a kis fát bárki nyomban felismerje:
jaj, kicsi a fácska, akárcsak egy alma,
ha gyerek leveri, madár dézsmálgatja.
Ne verj le, ne dézsmálj, hiszen árva vagyok
ver a nyomorúság, kicsiny fácska vagyok
az út vándorai tördelik ágamat,
 levélkéim fagytól sokszor lehullanak.
Ne énekelj tovább! Nézd azt a felleget!
Nem látod, fölötted mily sötéten lebeg?
Szállnak a villámok szárnyán a szeleknek,
jaj annak, akit már sírni sem engednek!
Átrepül a völgyön a legény nótája
jó embert keres a völgyön általszállva.
Látjátok a vihart? Ott lent, a völgy fölött!
Kezd már szemerkélni: zuhog és mennydörög!

Hadd vészeljem át itt, nálatok az éjet,
érte a jó Isten megfizet tinéktek;
a tiétek vagyok, s nem is vagyok árva,
apám, anyám van és testvérkék körlánca.



FeltöltőRépás Norbert
KiadóSlovenské vydavateľstvo krásnej literatúry, n.p. Bratislava a Versbarátok köre 3. tagilletményeként
Az idézet forrásaJanko Kráľ -Toborzó, Válogatott versek, fordítók: Tóth Tibror, Végh György
Könyvoldal (tól–ig)30-32
Megjelenés ideje

minimap