Krasko, Ivan : Quia pulvis sum

Luk. XVIII.

K Jerichu i dnes vedie sivá cesta,
čo chodils’ po nej niekdy, Syn
Ty prvý, veľký Máriin.

Je prašná, zrovna jako vtedy bola,
keď viedels’ po nej zástupy
bedárov, colných, zavržených,
a žien tiež hodných potupy.

I slnko páli na nej ešte žhavo
– jak vtedy dávno pútnika,
čo ženie kyjom olivovým
ku mestu svojho oslíka.

Okolo i dnes rastú divé fíky
a bodľač taktiež storaká,
len pod tým fíkom nakloneným
iného zrel bys’ žobráka:

keby Si dnes tak išiel po tej ceste!
– Tam sedí s dušou ubitou,
ku fíku biedne pričupený,
a plače... Synu Dávidov!!

Luk. XVIII.

Jerikó felé ma is szürke út visz,
ahol te jártál valaha,
kinek anyja volt Mária.

Ma is oly poros, mint akkor egyszer,
mikor rajta elesettek,
vámszedők, nyomorultak, bűnös
asszonyok hadát vezetted.

A forróság is oly tikkasztó éppen,
úgy ragyog, éget a nappal,
akár midőn te pálmaággal
szamarad nógattad halkan.

Szegélyén ma is vad fikuszok nőnek
és százféle színes bogáncs,
csak tán, előttük térdepelve,
ma egy más koldust találsz,

ha az úton ma éppen arra mennél,
– ott ül és zokogva jajgat,
fikusz árnyában fetreng és sír...
Óh, Dávid szent fia halljad!!