Ondrej, Julo: Moc nad sebou

Bojí sa ma vlastní tieň
a smrť má predo mnou trému,
dole ma nechcú ,
lebo mám rád zimu
a hore tiež,
lebo som konkurencia...
Sadrujem fatvy,
bolesti zašívam do jazvy,
pečiem bolesti
nevoňajú
ale sú už do zlatista.
Chrumkavý prášok,
obelisk bez lesku,
mlčím bez šepotu,
mám vládu seba samého...
Bojím sa melodrámy,
kráčam odvzdušnene
po križovateke s menom kruhové bludisko.
A čakám v rade monotrémy
na monodrámu...
Chcem byť prvý
v správnom rade.
Chcem byť hore
na vrchu.

Megrettent tőlem az árnyam
a kaszás lámpalázas lett,
odalent nem kellek,
mert kedvelem a telet
s odafent sem,
mert versenytárs vagyok...
A fatvát gipszbe öntöm,
a fájdalmat sebbe varrom,
megsütöm a kínt
nem illatozik
de megpirult már.
Ropogós por,
szürke obeliszk,
szótlanul hallgatok,
kormányzom magam...
Tartok a melodrámától,
légtelenítve lépkedek
a körforgó útvesztőjében.
Magányosan várok lámpalázas sorban
a társtalan sorscsapásra...
Elsőként
a helyes sorban.
Elsőként
a bércen.