Rúfus, Milan: Hegylakók (Vrchári Magyar nyelven)

Vysoko si nám, Bože vysoko
položil stôl. Kým dočiahneme naň,
potíme krv a soľ z nás uteká.
Soľ, na ktorú nám často nezvýši.

Povýšili nás, Pane Ježiši.
Ach, áno, povýšili človeka.
O mieru kríža, čo ho neminie.
Dosť je tu stromov naň
i na kolísky.

Môj prísny kraj, môj krutý,
ach, môj blízky!
Košeľa zrebná, prilepená k telu
storočným potom.

Už ju nezložím.
Už pôjdem v nej. I dolu ležiačky.
Zospodu hrabať tvoje zemiačky.

Magasra helyezted, Isten magasra
helyezted asztalunk. Vért izzadunk,
mire elérjük és patakzik rólunk a só.
A só, melyre gyakran nem telik.

Felemeltek minket, Uram Jézus.
Ó igen, felemelték az embert.
Feszületnyi hosszal, mely a végzete.
Bőven sarjad itt fa
bölcsőre, keresztre.

Szigorú, kegyetlen táj,
szívemmel egybenőtt!
Gúnyám, százéves verejtékkel
testemhez tapadt.

Már nem vetem le.
Ebben indulok majd. Fekve a föld alá,
hogy a krumpliföldet alulról forgassam.