Reisel, Vladimír : Minden éjszaka minden út (Všetky noci všetky cesty Magyar nyelven)

Chrámová opona sa roztrhla a z hlbín
vystupujú krajiny
Všetky krajiny po ktorých som túžil v detstve
Na mramoroch sa rysujú medúzy
Zahrýzajú sa do môjho pohľadu nemenej ďalekého
než vražda neznámeho cudzinca
Kupca s perlami a s orientálnym tovarom
V jeho forme sa prepadáva hlava čiernej ženy
Pozerám na dym vlastných rúk
A sú to tie isté obrazy ktoré som videl
za chinínových nocí
Keď horeli tmy ako habit potulného mnícha
žobravého rádu
Mal driek z borín a nocou prepletenú bradu
A jeho oči hviezdy nikdy nezhasínajúce
Naplňovali bleskami oceány na hráčskych stoloch
v Monte Carle
Hľa ruleta sa vznáša nad katedrálou
Tvoriac odtiene mojej pleti neskutočnej a sivej
Zapadám do hrobov a spomínam si na prastarý
vek nebies
Keď v ústach zvonov sa hmýril zunivý hmyz očí
Havrany v ratolestiach umierajú na žlč šedivej luny
Z arzenálu vyšiel vrah
A jeho večne horiaca hlava visela vo zvírenom vzduchu
Na strunách gitary ruka sa odtrhla a bol to jeden plameň
Prepaľujúci úsvit tŕňovou korunou
Tu v hĺbkach sa začínala nová doba
Padali sépie k nohám podťaté spevom kuvikov
Boli to modré spevy tvoriace nové hviezdy
nad ukrižovaním bez stehien
V hrdle volavky prasklé husle
Zaznievali do nášho snenia nad jazerom
Pod lampou mihajú sa bledé čelá rýchlikov
A parníky s vysťahovalcami
V detstve som chcel byť pilotom alebo krotiteľom hadov
A je to ten istý tón na ktorý padá polnoc
Strácam sa v tom labyrinte krvi
Skropený krídlami polámaných mliečnych ciest
Trosky v očiach
Trosky nekonečných ciest
Kedysi som zablúdil v ulici bez mena
Bola to hračka čo mi zastrela oči
Bola to roztrepaná hračka slnka apača z diaľky
Cez jeho kostru preteká rieka tvojich dlaní
Dívam sa ďalekohľadom a vidím len granátové záhrobie
Sú to stromy nakazené baladickým mrazom
Sú to žlté stromy čínskych tvárí
V svetle semafora defilujú nahé harlekýnky
A ich zjav stokrát hroznejší než mŕtvola na skle okna
Spôsobuje mi závraty a kolíšem sa nad zenitom
Prenikám až k stredu elégie
Tam v zemi márnotratníkov jedno oko sa dvíha
od zrubu živej studne
Venuša
V sprievode kráča súhvezdie ktoré tvorí
desať mojich prstov
Alebo moje vlasy v liehovom vetre
Je to tiara mŕtveho pápeža
Je to stopa ktorej horkosť je nevyspytateľná
Je to neviditeľné zviera bez tela a bez úst
Nie to kráča kostlivec po cestách zatopených maláriou
Sú to poháre jedu pripravené na cestu
Ale ten des čo leptá moju kožu
Je studený a mení tváre bohýň

Na brehu prepadnutého mora stojíš a čakáš na zázraky
Stojíš a tvoj stesk dočahuje k hĺbkam
Sleduješ boj polypov
Si chorý z čakania
Si nešťastný lebo ťa nikto neočakáva
Sleduješ ryby ktoré tvoria tvoj smútok
Je to zvrchovane strašné byť pirátom bez hlavy
Byť obežnicou okolo žeravého bodu
Miluješ horkosť tôní ktoré zaplavujú jazyk cudzoložnice
V chráme sa objavil zrazu blázon a steny sa vzdialili
k moru
Zostala tu len veža a je to tvoje nepoznané lýtko
Udieraš do zvona
Umieráčik spieva tvojim pätám z ktorých stúpa
vestálsky dym
Si hvezdárom a pozoruješ zrenice neviestok
Sú mimoriadne atlasové belasé až snežné
Odtrhávaš ich zo stromu je to olivovník
Ale jej prsia sú nádherné až k fialovým zorám
Chcel by si šliapať ruže
Ale tvoj vzdych blesk ktorý zasahuje lunu
Odpútava zločinca a väzenie sa stráca
Ako aj mučenica ktorá sa stala hrdinkou tejto noci
Vypijúc kvapku veronalu
Navždy sa stala neviditeľnou a len oheň jej tela
Sa vznáša nad mestá ako morfium a ktorýsi iný jed
Chuti bledej smrti
Číha v každom kroví a zauzľuje kroky
V hroznom rinčaní reťazí zabúdaš i na svoj
nedokončený život
Tie reťaze letia vo víchrici a nasledujú vraha
Kvety obesencov sú práve v pukoch
Kvitnú po celý rak a obnažené lebky svietia na uliciach
Ľudia myslia že sú to žiarovky
Je to fatálny omyl
Raz ich elektrické oči sa stratia v sinej sieti
A ľudia pochopia to osvetlenie bez života
Ako kaktusy a karavány v piesku

Je noc a tmy krákajúce o závratných činoch
Zväzujú mi krk
Zomieram na polnočné ticho ktoré je vražedné
a má dlhé ramená
Ovíja ma pavúk vypicháva oči
Som slepý
To sa stratili obrazy ktoré som dosiaľ nevidel

Jedna mŕtvola ukončuje sprievod

A katedrális függönye kettéhasad s a mélyből
országok úsznak elő
Minden ország ahová csak vágyakoztam gyerekkoromban
Medúzák árnya lebeg márványlapokon
S belopja magát tekintetembe mely éppoly távon most
akár egy gyöngyökkel s gyarmatáruval kereskedő
Névtelen külföldi meggyilkolása
Akinek alakjában épp egy néger nő feje süllyed alá
Belenézek két kezem füstjébe
S azokat a képeket látom most is
amelyeket kininnel kezelt éjszakáimon láttam
Minden sötétség lángolt akkor egy kolduló barát
csuhája égett így egyszer
A barát törzse fenyőtörzs volt szakállában éjszaka bujkált
És szemei e sohasem halványuló csillagok
Villámokkal szórták tele az óceánokat
Monte Carlo játékasztalain
S lám a katedrális fölölt repülő rulett
Valószínűtlenül halvány bőröm színárnyalatain pörög
Sírgödrökbe zuhanok s felidézem a mennyek
törtértelem előtti korszakait
Mikor a harangok szájában még szemek méhraja zsongott
Szürke holdepétől pusztulnak az ágakon a hollók
A gyilkos kilépett a fegyvertárból
Örökös tűzben égő feje légörvény közepén csüngött
Keze leszakadt s egy gitár húrjain maradt egyetlen lángnyelv
Töviskoronája égette át a hajnalt
Itt a mélyben új korszak vette kezdetét
Szépiák hullottak alá vérzőn a baglyok énekétől
E kéklő énekek új csillagokként ragyogtak
a letört combú feszület fölött
Gémek torkába rejtett sebzett hegedűk
Hangja kísérte álmunkat a tónál
A lámpafényben gyorsvonatok s a gőzhajókon kivándorló tömeg
Homloka villan
Gyerekkoromban pilóta akartam lenni vagy kígyóbűvölő
Lám ez ugyanaz a hang melyet elborít az éjfél
S én a vér útvesztőiben bolyongok egyre
Tejutak tört szárnyairól hull rám a harmat
Szememben romok
Végtelenbe futó utak romjai
Egy névtelen utcában tévedtem el valamikor
S egy játékszer volt ami elvakított
Szétzúzott játékszer volt a nap ez a távoli apacs
Kinek csontjait elborítják kezed hullámai
Messzelátóval nézek körbe s látom a gránátszín túlvilágot
Fákat melyeket megfertőzött a balladák dere
Sárga fákat melyek kínai arcokhoz hasonlók
Szemaforfényben nőbohócok vonulnak meztelenül
Az ablakban álló hullánál is rémisztőbb ez a látvány
Szédülő fejjel imbolygok a látóhatár fölött
Így érem el az elégia közepét
Valahol a tékozlók földjén kinyílik egy szem
s fölemelkedik az élet vizének kávájáról
Íme Vénusz
Kísérete csillagkép melyben ott lépdel
mind a tíz ujjam
Illetve hajam mely szesszel kevert szélben úszik
Holt pápa tiarája ez
Megfejthetetlen keserűséggel telt nyom
Láthatatlan állat melynek sem teste sem szája
Vagy mégsem? A vén kaszás járja maláriával fertőzött ösvényeit
Színig töltve a méregpoharak az útra
Ám jéghideg a bőrömbe maródó iszony
Mely eltorzítja az istennők arcát
Állsz a megtámadott tenger partján csodára várva
Állsz és bánatodat magához vonzza a mélység
Polipok viaskodnak benne
Betege vagy a várakozásnak
Boldogtalan vagy rád senki sem várakozik
Halak hasítják szomorúságodat
Fejetlen kalóznak lenni a legborzasztóbb
Vagy izzó középpont körül keringni
Szereted az árnyak keserű ízét a más asszonya nyelvén
Egy őrült berontott a katedrálisba s a falak megindultak
a tenger felé
Csak a torony maradt helyén s a lábad íve ez mit nem ismerek
Megkondítod a harangot
Lélekharang szól sarkaidért melyekből felszáll
A Vesta-füst
Csillagászként megfigyeled a szajhák szembogarát
Különös színű mind halványkék vagy hófehér atlaszselyem
Egy olajfáról tépdesed őket azon teremnek
S az ő keblei gyönyört osztanak hajnalpirkadásig
Taposnál a rózsákon egyre
Ám sóhajod ez a holdat érő villám
Kiszabadatja a bűnöst a börtön eltűnik
Akár a vértanú asszony az éjszaka hőse
Aki veronál-cseppet nyelt
S így örökre láthatatlan lett csupán testének lángja
Száll a város fölött mint morfium egy másik méreg pedig
Íze akár a falfehér halálé
Ott bujkál minden bokorban s megbéklyózza a lábad
A félelmes lánccsörgésben már nem gondolsz
befejezetlen életedre sem
A láncokat szélvihar röpíti a gyilkos után
A bitófák tövében bimbóznak épp a virágok
Nyílnak egész évben s az utcán csupasz koponyák világítanak
Mindenki azt hiszi hogy villanyégők
Végzetes tévedés
A villanyszemek eltűnnek majd a halványkék vezetékben
S mindenki rájön: a világosság élet híján olyan
Akár a kaktuszok s karavánok a homokban

Éjszaka van s a sötétség mely szédítő tettekről huhog
Ráfonódik a nyakamra
Belehalok a hosszú karú gyilkos éjféli csendbe
Behálóz egy pók s kiszúrja szemem
Megvakultam
Elveszítettem minden képet amit még nem láttam eddig

A menetet egy hulla zárja be