Roy, Vladimír: Tavaszi rögtönzés (Jarná improvizácia Magyar nyelven)

Hahó!
Smejte sa Slncia!
Spievajte voňavé vánky,
štebotným sprievodom zvoňte
slávikov strieborné hlasy!
Vesna, hoj, Vesna, odiata v kvety
zletela v sady a luhy,
miazgou sa rozihral dlhý
rad stromov —
v sad i chlad
májový duch sa už lúdi.
Hahó!
Jasotom chvejným
húpu sa vlny na rieke,
mlhavé oblaky letia
modrinou nebeskej pláne —
poslovia plodnosti, bytia,
letia sťa bociany v diaľku.
Vesna, hoj, Vesna, mám veriť?
Snáď verím aj krásam žitia,
snáď túžim, v nádeje dúfam,
jak kedys’ — pred dvadsiati rokmi?
Azda sa vrátilo dačo
a či sa zmýlilo srdce,
keď dúfa, verí a ľúbi?
Azda sa túh snivých chvíľa
náhodou vplietla len v cestu
a či je hruď moja i duša spitá
na ceste — k tichému miestu?

Halihó!
Viduljatok Napok!
Daloljatok illatos fuvallatok,
csicsergő kísérettel csengjen
ezüstlő csalogány hangotok!
Veszna,[1] hej, Veszna, virágba öltözve
röppent kertekbe s berkekbe,
macskaméztől ujjongott
fák délceg sora —
hűvös kertek alján már
májusi lélek lopódzott.
Halihó!
Pislogó derűvel
hullámok szökellnek a folyón
ködös fellegek ezrei
szállnak azúrkék mennyei hajón —
termékenység és lét követei,
gólyaként röppennek tova.
Veszna, hej, Veszna, reméljek?
Tán higgyek az élet szépségében,
tán vágyjak, bízzak a reményben,
mint hajdan’ — húsz évvel korábban?
Netán visszatért valami
és tévedett volna a szív,
hogy remél, hisz és szeret a magányban?
Netán ábrándos vágyak perce
csak véletlenül lépett az útra
keblem és lelkem lerészegedve
tart netán — a meghitt pontba?