Roy, Vladimír: Ponte dei sospiri (Ponte dei sospiri Magyar nyelven)

Prešiel som tebou, keď srdce planulo
horúcou túhou mladosti prvej —
s hlbokým pohnutím v duši,
hrôz tajomstvá čo vôkol tuší,
kde vládol smrti tieň,
čo rubínom krvi sa pýri,
o, Ponte dei sospiri…

Odvtedy zotlela nejedna pieseň,
vybledla nejedna nádej,
mne život stal sa Mostom Vzdychov,
ba snáď i túhy rakvou tichou…
Po búrach, v nich som strácal sily,
sa v duši stesky usídlili
a nemám už viac odvahy
vo vír sa vrhať záplavy
a koralovom na ostrove
vyhľadal som si hniezdo nové,
uvité z rezignácie…

Tak mostom steskov k hniezdam chváta
duch môj, kde mrazom vanie len
i hasne dávny, pestrý sen,
kde éter čistý modrom planie
a k hrudi tisne chladné dlane;
som pútnikom, hoj, smutným ver,
čo ziabne večnosti u dvier
a čaká, kedy praskne struna,
čo chvie sa ako tajná runa
a v srdci skonom zavíri —
o, Ponte dei sospiri…

Átmentem rajtad, mikor még szivemben
az ifjúság forró vágya égett,
mélységesen megindult a lelkem,
közben borzaltnak titkát füleltem
és a halál árnyékát láttam ott
a vér rubin pirjával mindent beírni,
ó Ponte dei Sospiri...

Azóta hány dal elenyészett,
hány remény megsápadt,
Sóhajok India lett számomra az élet,
a vágy néma koporsója is talán...
Erőmet apasztó viharok nyomán
bánatok vettek lakást a lelkemben,
és nem merem magamat az ár
örvényeibe vetni már,
ím egy korallsziget,
itt leltem meg új fészkemet
rezignációból rakva...

Igy bánatok hídján sitt szellemem
a csillagok felé, hol örökös a fagy,
hol a régi, tarka álom odahagy,
hol a tiszta éter csillogása kék,
s mellemre szorítja hűvös tenyerét;
vándor, jaj szomorú vándor vagyok,
ki az örökkévalóság ajtaja előtt vacog
és várja, hogy a húr mikor pattan cl,
mely remeg, mint titkos róna-jel,
s a szívben a vágy viharja sír-rí,
Ponte dei Sospiri...