Sládkovič, Andrej: Prosba

Spievajže, sestra, spievaj mi, moja,
     ale hlasom matky tvojej,
mňa len slovenské hlasy ukoja,
     tými dušu moju ovej!

Spievajže, moja, spievaj, oj, spievaj
     o krásach rodného kraja
a zápalom tých krás porozhrievaj
     chladnúce prsia šuhaja!

Spievaj mi, krásna, veď pekná si ty
     ako svit raňajšej zory;
svet mladý drieme v krásach zavitý
     a v ľúbych spevoch hovorí.

Spievaj, zaspievaj, družička mladá,
     oj, len dnes sme ešte mladí;
nebudeš spievať, keď rokov vláda
     vrelé ti srdce ochladí.

Spievaj mi, veď znáš, ty moja drahá,
     ten stý mladých síl nepokoj:
ukoj ho! Ba nie, veď sa vymáha
     duch jarý hor’ cez žiaľ i boj!

Spievaj len, spievaj a z duše milej
     vôňu ružovú rozlievaj,
ak chceš žiaľ, ak chceš potechu vylej,
     len, družička, mi zaspievaj!

Énekelj, húgom, énekelj nekem,
     de anyácskád hangján rebegj;
csak szlovák szavak vidítják szivem,
     azokkal lengd át lelkemet!

Énekelj, húgom, és az anyaföld
     szépségeit dalold te meg,
ragyogásukkal melengesd gyötört,
     hűlvén hűlő bús keblemet!

Énekelj, oly szép vagy te, gyönyörű,
     mint hajnalfény-sugárköteg;
az ifjú világ szépség és derű,
     és sok kedves dalban cseveg.

Énekelj, lányka hát,, hisz fiatal
     egyszer vagy csak, sose feledd;
rossz évek gyűltén elhal majd a dal,
     s hűti fagyuk izzó szived.

Énekelj, drágám, hisz az ifjúság,
     tudod, száz hő vágytól remeg:
csitítsd el mind - de nem! Bút, bajt, tusát
     átvészel az ifjú sereg.

Énekelj, s lengjen telkedből örök
     rózsaillat, hűs lehelet;
dalolj, ha kell, bút, ha kell, örömöt,
     csak zengd, húgom, szép éneked.