Smrek, Ján: Ez a karcsú parasztleány (Mne dedinčanka stepilá Magyar nyelven)

Mne dedinčanka stepilá
bezmála hlavu zmútila:
čižmičky, sukňa riasavá -
to dievča sa mi pozdáva!

Závidím tomu šuhaju,
ktorého rty jej bozkajú a
ktorý štíhle bôdcy jej
objíma vôli po svojej.

Ba repcem osud na celý,
že cesty moje zavreli
predo mnou raj i pôvab ten,
v ňom žije vieska deň po deň.

Banujem, že soni halenu a
strechu domu slamenú
zamenil a šiel v iný kraj, kde
obledol môj obličaj.

Ked' chladný vietor jesene
horami u nás zastene,
ja k našim idem s túžbami, by
neboli mi neznámi.

Mne hrdosť v očiach plápolá,
keeľ vidím ten ťud dokola,
tie silné, zdravé nevesty
a devy piné prelesti.

Ja každú rád by ospievať
a každej rád by srdce dat,
však jednej dám ho? - to je boj! -
ja rád mám všetky, Bože mój!

Ez a karcsú parasztleány
majd megszédített, de meg ám!
Kis csizma, fodros szoknya: ó, ez
a lány kedvemre való.

Szerencsés legény, ebhite,
aki csókolózhat vele,
karcsú derekát is aki
kedvére ölelgetheti.

Sorsom ellen lázadozom, mért
vitt oly messze utamon, hogy
falum, régi édenem örömeit nem
élhetem?

Bánom, hogy elhagytam a szűrt,
szalmatetős házat, a csűrt,
s jártam idegen tájakat,
hol arcom csak megsápadott.

Ha jön az ősz hideg szele, s
hegyeink jajdulnak bele,
vágyaimmal hazamegyek, ne
legyenek idegenek.

Szememben büszkeség ragyog,
ha népemre pillanthatok,
szép lányokat látok, derék
menyecskék vidám seregét.

Megdalolnám mindegyiket,
adnám mindnek a szívemet!
Csak egynek adjam? — jaj
nekem, mindet szeretem, Istenem!