Smrek, Ján: Tahiti (Tahiti Magyar nyelven)

Raz pôjdem ja, syn severa,
navštíviť južné more,
zakotviť v kokosovej hore,
žiť z banánov i z lásky žien
bronzovo lesklych paží,
kupať sa v slanom mori celý deň,
voriať dych vanílie od plantáží,
len v noci spomínať si
jak Robinson
na naučenia rozšafného otca
v chatrči domorodca.

Ráno sa zbudzať tým, že čierna
deva tahitskú pieseň spieva
o láske ku bielemu mužovi.

čierne devy majú tváre sfingy
a v hĺbke svojich zrakov
divokosť rudých makov
i naivitu konvalinky.

Sever je taký studeny,
flegmatický i v milovaní!
Zabudne iste na mňa
milenka moja dávna,
biela pani.

Na koralových ostrovoch
nájdem ja svoju slávu,
do lona slobody a ženy,
ktorá kvet tiary má vo vlasoch,
pochovám svoju hlavu.

Pokým ma sila neopustí,
užívať budem pôvaby
tej exotickej zeme,
ked sa však vzbudí vo mne slabé biele plemä,
 zbohom dám svojej púti:
nech prídu ľudožrúti...

Egyszer majd északnak fia
a déli tengerhez megyén,
horgonyt vetek a kókusszal dús hegyen,
banánt és asszonyi szerelmet habzsolok,
a testük barna, mint a bronzfigurák,
egész nap a tengerben paskolok,
s magamba szívom az édes vaníliát,
csak éjjelenként emlékezem,
mint Robinson,
atyám bölcs szavai idáig jöttek,
sátráig a bennszülöttnek.

Reggel, ha ébredek, fekete lány
elandalít majd Tahiti dalán,
azt dalolja, fehér férfit szeret.

Ó, szfinx-arcúak a fekete lányok,
pillantásuk a mélyben marad,
mint a pipacsok, vadak,
s naivak, mint a gyöngyvirágok.

Az északi táj olyan hideg,
szerelme sem gyújt, hogy összeforrasszon.
Feledj el engem,
régi szerelmem,
te fehér asszony.

A korallszigeteken meglelem
elveszett dicsőségemet,
a szabadságot s az asszonyokat,
a hajuk virágot terem,
Ölükbe hajtom fejemet.

Amíg erőim el nem hagynak,
e kellemeket élvezem
az egzotikus földön, idegen,
de ha felébred gyönge, fehér idegem,
egy napon majd így kiabálok:
jöjjenek a kannibálok...