Strážay, Štefan: Erika (Erika Magyar nyelven)

Tak sedí, nič nepovie,
len prsty kladie na stôl pred seba;
aj sveter, ktorý ju má celú,
je zamyslený.

Beriem do ruky jablko.
Hovorím: tiká ako hodinky.
Usmeje sa, ale tak,
akoby chcela odletieť.

Prší. A ona vraví:
oheň sa zahojil, poďme spať,
oči mám úzke ako tráva...
Vstáva a vlasy jej naraz padajú z rúk.

Ül, némán,
csak ujjait fekteti maga elé az asztalra;
gyapjúingje is - mely uralja őt -
elmerengett.

Egy almát veszek kezembe.
Mondom: ketyeg mint egy óra.
Mosolyog, de úgy,
mint aki tovaszállni készül.

Esik. Így szól:
kihunyt a tűz, térjünk nyugovóra,
szemem fűként húzódik össze...
Felkel s kezéből egyszeriben hullik a haja.