Strážay, Štefan: Temetés (Pohreb Magyar nyelven)

1

V prednej izbe stoja ľudia,
nerozprávajú, mŕtvy mlčí;
obliekli ho, umyli, učesali
a položili na stôl.

Na dvore vonia slnko.
Dievča zametá zem,
prach tíši priesvitnou vodou
z hlbokej studne.

Na plote kričí kohút.
V maštali dupocú kone.
Deti jedia mastný chlieb
a dospelí sa cítia ako zavraždení.
A rakvu zatvárajú.

2

V nedeľu sú husi celkom biele.
Strechy sa zosúvajú,
vietor zbiera dym.
Pred obedom vyzváňa v domoch sklo.

Ideme,
prach si zapamätá naše kroky.
Cintorín, cintorín.
Hrdzavý plot ho zviera,
zastavme sa.

1

Az elülső szobában emberek állnak,
némák, hallgat a porhüvely;
lemosdatták, megfésülték, ráadták ruháját
s az asztalra helyezték.

Künn az udvaron illatot áraszt a Nap.
Egy leányzó a talajt söprögeti,
mély kút áttetsző
vizével csillapítja a port.

A kerítésen szavát hallatja a kakas.
Az istállóban lovag dobognak.
Zsíros kenyeret majszolnak a gyerekek
a felnőttek úgy érzik, kardélre hányták őket.
Lezárják a koporsót.

2

Vasárnap merő fehérré változnak a ludak.
Megcsuszamlanak a tetők,
füstöt bűvöl a szél.
Ebéd előtt poharak kondulnak a házakban.

Megyünk,
lépéseinket rögzíti a por.
Temető, temető.
Rozsdás kerítés fogja körbe,
álljunk meg.