Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Hírek

Tarageľ, Dušan : Mese a kisfiúról, aki mindig csámcsogott (Rozprávka o chlapčekovi, ktorý pri jedle mľaskal Magyar nyelven)

Tarageľ, Dušan  portréja

Vissza a fordító lapjára

Rozprávka o chlapčekovi, ktorý pri jedle mľaskal (Szlovák)


Bol raz jeden chlapček, ktorý pri jedle mľaskal tak, že ho bolo počuť v celom dome. Jeho starostliví rodičia boli z toho celí nešťastní. Pochodili veľa lekárov, radili sa s mnohými mudrcmi, vyskúšali rôzne lieky, no nič nepomáhalo. Chlapček pri jedle mľaskal ďalej a utrpenie rodičov zvyšovali aj susedia, ktorí dávali najavo svoju nespokojnosť hlasitým búchaním na steny ich bytu. Najhoršie to bolo v nedeľu: chlapček pri obede mľaskal tri razy hlasnejšie ako vo všedné dni a susedia chodili zvoniť ku dverám alebo vykrikovali na chodbe rôzne urážky.
Chlapčekovi starostliví rodičia preplakali celé dni. S červenými očami mu dohovárali a na kolenách ho prosili, aby už konečne prestal mľaskať, no bolo to, akoby hrach na stenu hádzali. Chlapček si ich vypočul, no len čo dostal jedlo, opäť mľaskal a tváril sa, akoby o tom nevedel.
Jedného dňa pohár oteckovej trpezlivosti pretiekol. Sadol si a napísal list najväčšiemu odborníkovi proti mľaskaniu, doktorovi Kostižerovi, aby prišiel a vyliečil ich syna. Ako áno, ako nie, jedného dňa doktor Kostižer prišiel. Bol to nižší vážny muž v bielom plášti, s nosom, z ktorého mu trčali dlhé čierne chlpy. Mal obrovskú koženú tašku plnú neznámych prístrojov a liečebných pomôcok. Nechal si chlapčeka posadiť na stoličku a dôkladne ho poprezeral. Baterkou mu svietil do úst, nosa i uší, potom mu tam vkladal rôzne lesklé kovové paličky a zrkadielka, napokon mu tam vopchal svoje krátke tučné prsty a neustále pritom čosi mrmlal. Mamička s oteckom stáli obďaleč a so znepokojením pozorovali jeho počínanie. Potom doktor prikázal, aby chlapčekovi dali jesť. Otecko pripravil maslový chlieb s lekvárom a chlapček sa doň s chuťou pustil. Veselo mľaskal a doktor ho pritom uprene pozoroval a pokyvoval hlavou. Napokon sa obrátil k rodičom. Musím vám povedať, že s tak vážnym prípadom som sa ešte nestretol, povedal. Rodičia vyľakane vyvalili oči. Liečebný postup bude preto mimoriadne náročný a, dá sa povedať, netradičný, pokračoval doktor.
Urobíme všetko, čo bude treba, povedali jednohlasne rodičia, pretože ucítili nádej, že ich syn konečne prestane mľaskať. Jediný spoľahlivý spôsob, ktorý môžeme použiť, je zašiť vášmu dieťaťu ústa, povedal doktor Kostižer ticho, aby to chlapček nepočul. Rodičia zbledli, no napokon prikývli. Chceli mať od susedov konečne pokoj a zo syna slušne vychovaného človeka. Čo ak mu to mľaskanie zostane na celý život a potom, keď budú starí, im bude vyčítať, že nič proti tomu neurobili? Nič netušiaceho chlapčeka pevne chytili, doktor vytiahol ihlu a niť a v mihu mu zašil ústa. Nechal len malý otvor na zastrčenie slamky, aby chlapček mohol prijímať tekutú stravu. Tak, a je po mľaskaní! – zvolal víťazoslávne doktor. Potom sa pustil do rátania, a keď skončil, povedal sumu, ktorú by mal za liečenie dostať. Otecko onemel, no napokon zaplatil.
Doktor odišiel a rodičia si sadli do kuchyne a pozorovali svojho syna. Ten vyjavene gúľal očami a vydával bučivé zvuky. Pri večeri vládlo nezvyčajné ticho. Chlapček strkal slamku do zemiakov, no ani raz nezamľaskal. Rodičia boli sťastní. Celý dom stuhol od prekvapenia. Podaktorí susedia aj zabúchali zo zvyku na stenu, no odpovede sa nedočkali. Všetci si uľahčene vydýchli a mali pocit, akoby im z rádia oznámili správu o konci vojny. Lenže na druhý deň chlapček zistil, že so slamkou sa dá sŕkať. Vyskúšal všetky spôsoby sŕkania, ten najhlučnejší si zapamätal a používal ho od rána do večera. Lenže to je už úplne iná rozprávka, milé deti.


KiadóLCA, Bratislava
Az idézet forrásaDušan Tarageľ – Jozef „Danglár“ Gertli: Rozprávky o neposlušných deťoch a ich starostlivých rodičoch

Mese a kisfiúról, aki mindig csámcsogott (Magyar)


Volt egyszer egy kisfiú; aki olyan hangosan csámcsogott, hogy az egész házban hallani lehetett. A szülei ettől rettenetesen boldogtalanok voltak. Már számtalan orvosnál jártak, számtalan bölcs tanácsát kikérték, számtalan gyógyszert kipróbáltak, de egy sem használt, a fiúcska továbbra is csámcsogott. A szülők szenvedéseihez még a szomszédok is hozzájárultak, akik folyton-folyvást a falat döngették, nemtetszésüknek adva hangot. De a legrosszabb mégiscsak a vasárnap volt, ilyenkor a kisfiú háromszor akkora hangerővel csámcsogott, mint hétköznapokon, és a szomszédok egyre csak nyomták a csengőt lakásuk ajtaján, vagy hangosan szidalmazták őket a folyosón. A kisfiú szülei napokon keresztül csak sírtak-rítak. Kisírt szemmel kérlelték a fiút, térden állva könyörögtek neki, hogy ne csámcsogjon már, de hiábavaló volt minden igyekezetük. A fiúcska végighallgatta őket, de amint ételhez jutott, irgalmatlan csámcsogásba kezdett, s úgy tett, mintha nem is hallaná.
Egy napon Apuka türelme véget ért. Asztalhoz ült, és levelet írt Trulemar doktornak, a csámcsogás-csillapítás legelismertebb szaktekintélyének, hogy gyógyítsa meg a fiát. Hogy volt, hogy nem, egy szép napon megérkezett Trulemar doktor. Alacsony termetű, komor tekintetű férfiú volt, fehér köpenyben, az orrlikából pedig hosszú szőrpamacsok meredeztek. Hatalmas bőrtáskája telis-tele volt különleges orvosi műszerekkel és különféle segédeszközökkel. Leültette a kisfiút egy székre, és alaposan megvizsgálta. Előbb zseblámpával a szájába, az orrába és a fülébe világított, majd különféle csillogó fémpálcikákat és tükröcskéket dugdosott feje minden nyílásába, végül pedig rövid, kövérkés ujjait is belegyömöszölte a torkába, miközben minduntalan hümmögött. Apuka és Anyuka feszülten figyelték a háta mögül, miként tevékenykedik. Aztán a doktor ételt kért a kisfiú számára. Apuci vajas-lekváros kenyeret készített, s a fiúcska nagy étvággyal falatozni kezdett. Vidáman csámcsogott, miközben az orvos feszülten figyelte, sokatmondóan bólogatott, végül a szülőkhöz fordult.
– Be kell vallanom, hogy ilyen komoly esettel még soha sem találkoztam – mondta. – Roppant igényes gyógykezelésre van szüksége.
– Minden tőlünk telhetőt megteszünk – mondták a szülők egyhangúan, mivel felcsillant előttük a remény, hogy fiacskájuk egyszer majd kigyógyul a csámcsogásból.
– Az egyetlen és legbiztosabb módja a gyógyulásnak, ha bevarrjuk a gyermek száját – mondta Trulemar doktor halkan, hogy a fiú ne hallhassa.
A szülők elsápadtak, de azért bólintottak. Végre nyugalmat akartak a szomszédoktól, és szerették volna, ha fiukból rendes, jólnevelt felnőtt válik. Mert mi lesz akkor, ha élete végéig csámcsogni fog, s egyszer majd a fejükhöz vágja, hogy semmit sem tettek ellene. A mit sem sejtő kisfiút megragadták, az orvos tűt, cérnát kapott elő, és egy szempillantás alatt bevarrta a kisfiú száját, csak egy kis rést hagyva a szívószálnak, hogy a pépes ételeket felszippanthassa.
– Így ni, és nincs több csámcsogás! – kiáltott győzedelmesen a doktor. Majd hosszas számolgatásba kezdett, s amikor befejezte, bejelentette a gyógykezelésért járó összeget. Apuci elnémult, de végül is kifizette.
A doktor távozott, a szülők pedig leültek a konyhában és figyelték a fiukat. A gyerek rémülten forgatta a szemét, és panaszosan nyögdécselt. A vacsoránál szokatlan csönd honolt. A kisfiú a krumplipürébe dugta a szívószálat, és egyetlen egyet sem csámcsintott. A szülők mérhetetlenül boldogok voltak. Az egész ház a meglepetéstől dermedten figyelt. Némelyik szomszéd azért átdörömbölt a falon megszokásból. Mindenki megkönnyebbülten lélegzett fel, s olyan érzés fogta el őket, mintha most jelentette volna be a rádió a világháború végét. Csakhogy másnap a kisfiú rájött, hogy a szívószállal szürcsölni is lehet. Miután a szürcsölés minden lehetséges módozatát kitapasztalta, a leghangosabb technikát jól az eszébe véste, s reggeltől estélig gyakorolta. De ez már egy következő mese, kedves gyerekek.


Az idézet forrásaRémmesék rendetlenke gyermekekről és ostoba szüleikről, Kalligram – folyóirat, 1995/4 évfolyam, 2 szám., p. 84–91.

minimap