Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Hírek

Tarageľ, Dušan : Mese a falánk Petríkről (Rozprávka o pažravom Petríkovi Magyar nyelven)

Tarageľ, Dušan  portréja

Vissza a fordító lapjára

Rozprávka o pažravom Petríkovi (Szlovák)


V jednej krajine žil chlapček, ktorý sa volal Petrík. Zo všetkého najradšej sedával v kuchyni s lyžicou v ruke a čakal, kedy mu naložia dajaké sýte jedlo. Jeho starostliví rodičia boli z toho celí nešťastní. Kedysi, keď bol Petrík ešte úplne malým chlapčekom, ukazovali ho susedom a známym a hovorili: Pozrite sa, aký valibuk je z nášho Petríka! Zje všetko, čo mu naložíme! Susedia sa usmievali, dávali Petríkovi cukríky a chválili ho: Takého siláka sme ešte nevideli!
Lenže ako Petrík dorastal, prestávalo mu stačiť, čo mal pred sebou na tanieri, a pýtal si stále viac a viac. Nezriedka sa stalo, že mamička ani nestihla dopiecť koláč a už ho Petrík zjedol. Potom ešte chcel mastný chlieb s cibuľou, kompót, párky a napokon si dal kusisko slaniny a oškvarky. Najhoršie to bolo v nedeľu: často sa stávalo, že mamička tri razy musela začať variť dobrú nedeľnú polievku, pretože Petrík ju stihol vychlípať z hrnca skôr, ako bola hotová. Rodičia si mysleli, že všetko sa zmení, keď Petrík začne chodiť do školy. Nazdávali sa, že vzdelanie a učivo z neho spravia rozumného človeka. Lenže stal sa opak: Petrík počas celého vyučovania nemyslel na nič iné, len ako sa dostať k jedlu. Kradol spolužiakom desiate alebo sa pod lavicou napchával a nedával pozor. Rodičia často pred Petríkom kľačali a so slzami v očiach ho prosili, aby sa nad sebou zamyslel a prestal byť pažravým. Petrík si ich vždy vypočul, pokýval hlavou, no pažravosť no neprešla.
Čo sa však jedného dňa nestalo: Petrík šiel zo školy a na ulici stretol bezmocnú vetchú starenku, ktorá niesla plnú nákupnú tašku. Petrík sa ponúkol, že jej s nákupom pomôže – z tašky trčal veľký rožok a on dúfal, že starenka mu ho za odmenu dá. Pomaličky kráčali k domčeku, kde starenka bývala, ona mu rozprávala o svojom ťažkom živote a Petrík sa neovládol a rožok zjedol. Pažravosť ho však neprešla a postupne zjedol všetko, čo v taške bolo. Pritom si ešte predstavoval, že starenka ho pozve k sebe domov a za odmenu ho ponúkne koláčom. Napokon zastali pri domčeku. Petrík podal starenke prázdnu tašku a spokojne čakal na pozvanie. Starenka od prekvapenia otvorila ústa, a keď pochopila, čo sa stalo, vyslovila kliatbu: Tvoja pažravosť bude potrestaná! Jedného dňa si príde po teba ÖZROTTÖ!
Petrík sa hrozne naľakal a s plačom utiekol. Keď prišiel domov, rodičom nič nepovedal, pažravo sa navečeral a zaliezol do postele, pretože pod poduškou mal ešte schovaný mastný chlieb.
Tak to šlo istý čas a Petrík na príhodu so starenkou zabudol. Len občas sa mu zazdalo, že vidí jej vetchú postavu, nechybne stojacu kdesi na druhej strane ulice. Raz, v nedeľu večer, práve keď sedel so svojimi rodičmi za stolom a pažravo večeral, ktosi zazvonil pri dverách. Mamička sa začudovala. Ktože to tak neskoro prichádza? – povedala a šla otvoriť. Chvíľu s niekým hovorila, a keď sa vrátila, otecko na ňu zvedavo pozrel. Kto je to? – spýtal sa. Nejaký pán ÖZROTTÖ, povedala mamička, prišiel vraj po nášho Petríka. Petríkovi od prekvapenia vypadla z ruky lyžica. Ale ja nikam nechcem ísť! – zvolal a snažil sa skryť pod stôl. Mamička s oteckom mu dohovárali: Keď pán ÖZROTTÖ povedal, že prišiel po teba, musíš s ním ísť. Ale ja nechcem! – kričal Petrík.
Lenže nič mu to nepomohlo. Mamička s oteckom ho spod stola vytiahli a odovzdali pánu ÖZROTTÖVI, ktorý trpezlivo čakal v chodbe. Odvtedy pažravého Petríka už nikto nevidel a ani o ňom nepočul. Takto teda dopadnú všetci pažravci, milé deti.


KiadóLCA
Az idézet forrásaDušan Tarageľ – Jozef „Danglár“ Gertli: Rozprávky o neposlušných deťoch a ich starostlivých rodičoch

Mese a falánk Petríkről (Magyar)


Élt egy országban egy kisfiú, akit Petríknek neveztek. Ez a kisfiú mindennél jobban szeretett a konyhában üldögélni, és kanállal a kezében várta, hogy valami finom falat kerüljön a tányérjára. A szülei nagyon keseregtek emiatt, s napokon keresztül egyebet sem csináltak, csak sírtak. Valamikor régen, amikor Petrík még egészen kicsike fiúcska volt, büszkén mutogatták őt a szomszédoknak és az ismerősöknek, mondván:
– Nézzék csak, micsoda vasgyúró lett a mi kis Petríkünkből! Mindent megeszik, amit eléje rakunk!
A szomszédok kedvesen mosolyogtak rá, cukorkával kínálták, és így dicsérték őt:
– Sohasem láttunk még ilyen aranyos vasgyúrót!
Csakhogy Petríknek, ahogy nőtt, nődögélt, nem volt elég, amit a tányérjára raktak, egyre többet és többet kívánt. Nemegyszer még az is előfordult, hogy még meg sem sült a kalács, Petrík már meg is ette. Utána befalt egy kis zsíros kenyeret hagymával, majd kompótot, virslit, végül pedig egy jókora szalonnadarabot némi töpörtyűvel. A legrosszabb mégiscsak a vasárnap volt. Gyakran megesett ugyanis, hogy anyukának háromszor is neki kellett látnia a finom vasárnapi leveske főzéséhez, mert mielőtt elkészült volna, a kis Petrík mindig kiszürcsölte a fazékból. A szülők azzal hitegették magukat, hogy iskoláskorára biztosan megváltozik, hogy a műveltség és az ismeretek birtokában értelmes ember válik belőle. Csakhogy épp fordítva történt: Petrík a tanítás alatt másra sem tudott gondolni, csak arra, hogyan juthatna ennivalóhoz. Ellopkodta osztálytársai tízóraiját, vagy a pad alatt tömte a hasát, oda sem figyelve a tanításra. A szülők térden állva és könnyes szemmel könyörögtek Petríknek, kérve kérték, hogy gondolkodjon el magáról, ne legyen már ilyen falánk. Petrík meghallgatta őket, sűrűn bólogatott, de mégsem hagyott fel a zabálással.
Hanem egyszer mi történt, mi nem? Iskolából hazafelé egy vénséges vén anyókával találkozott az utcán, aki egy teli bevásárlótáskát cipelt. Petrík felajánlotta neki a segítségét – egy jókora kifli kandikált ki a táskából, és titkon azt remélte, hogy majd megjutalmazza vele. Lassacskán bandukoltak a nénike háza felé, aki útközben elbeszélte nehéz élete történetét, Petrík pedig nem tudván ellenállni a csábításnak, befalta a kiflit. Ezzel azonban nem verte el az éhségét, így fokozatosan megeszegette a táska teljes tartalmát. Mindeközben arról ábrándozott, hogy az anyóka majd biztosan behívja a házába, hogy megkínálja őt egy kis jóféle kaláccsal. Végül a vénség házához értek. Petrík átadta az üres szatyrot és elégedetten várta, hogy beljebb invitálják. Mikor az anyóka észrevette, mi is történt valójában, előbb a csodálkozástól tátva maradt a szája, majd jól elátkozta Paľkot.
– Falánkságod egyszer majd elnyeri méltó büntetését. Egy napon eljön érted a nagy MÓMÓ!
Petrík rettenetesen megijedt, és sírva futott egészen hazáig. Otthon azonban egy szóval sem említette, hogy mi történt, befalta a vacsoráját, és sietve ágyba bújt, mert egy szelet zsíros kenyér várta a párnája alatt.
Így ment ez még egy darabig, s az anyókáról már el is feledkezett. Egy vasárnap este azonban, amikor fuldokolva nyeldeste a vacsoráját, valaki csengetett. Anyuka ezen nagyon elcsodálkozott.
– Ki lehet ez ilyen késő este? – kérdezte és elindult ajtót nyitni. Egy ideig valakivel egyezkedett, majd mikor visszatért, apuka kíváncsian kérdezte:
– Ki az?
– Egy bizonyos MÓMÓ úr – mondta Anyuka. – Azt mondja, hogy a mi kis Petríkünkért jött.
Petríknek az ijedtségtől menten kiesett a kanál a kezéből.
– De én nem akarok sehová sem menni! – kiáltotta és megpróbált az asztal alá bújni.
Anyuka és Apuka pedig egyre csak győzködték őt: – Ha egyszer azt mondta, hogy érted jött, akkor vele is kell menned!
– De én nem akarok! – kiáltotta Petrík.
De mit sem használt a könyörgés. Anyuka és Apuka kihúzták őt az asztal alól és átadták MÓMÓ úrnak, aki türelmesen várakozott a folyosón. Azóta sem látta senki a falánk Petríket, de még csak nem is hallottak róla.


Az idézet forrásaRémmesék rendetlenke gyermekekről és ostoba szüleikről, Kalligram – folyóirat, 1995/4 évfolyam, 2 szám., p. 84–91.

minimap