Válek, Miroslav: Teve (Ťava Magyar nyelven)

Prichádzava ťava do bufetu,
hovorieva stále jednu vetu:
„Nehnevajte sa, prosím  si  trochu  vody,
som smädná ako ťava.”

Muž v bufete vraví:
„Ale čoby,
to sa stáva!
Želáte si vodu len tak na vypitie,
alebo do zásoby?”

To bola ťava zo zverinca
a vozievala maličkého princa.
Čo na tom, že vždycky iba kúštik!
V piesku cirkusu sa cítila jak v púšti.

A pretože v púšti, ako zdá sa,
servítka nedáva sa
pred hubu,
hovorí ťava ľahostajne:
„Dnes si dám trochu do hrbu!
Do predného sud
a do zadného dva či tri
- nebudeme sa škriepiť o sud.
Voda je predsa ťaví osud!”

Muž v bufete spraví všetko v krátkom čase.
Ťava sa ukláňa mužovi
a odchádza v plnej ťavej kráse.

Svet je pre ňu naraz jasný
a celý ružový.

Teve toppan a söntésbe:
„Kérem ö-ö-ö-önt, és be-
becs-bocsánat, vizet innék,
megszomjaztam, mint a teve.”

Szól a csapos:
„A víz kapós,
s adom, persze, hogyha fizet.
Megissza tán itt a vizet
vagy mérjem a tartalékba?”

Tevénk lakása állatsereglet,
s hátán kis herceg tevegelget.
Hogy rövidkét és módjával!
Mégis, lám, a por-porondon úgy érezte magát
mint a Szaharában.
Sivatagban - hallhattál felőle -
más az illem, nincs nyakban előke,
szól a teve közönyösen:
„Púpjaimat televeszem
- mert gondos a teve-eszem -,
az elsőbe egy hordónyit,
hátulsóba kétszer annyit,
vagy háromszor - nem fogunk
mi hajbakapni ilyen végett,
a víz, mondják, teve sorsa, teve-végzet.”
A csapos teszi jól a dolgát.
A teve szépen meghajol hát,
s tovatipeg teljes tevebájjal.

A világ rögvest tele bájjal,
milyen szépséges, rózsás.[1]