Válek, Miroslav: A teve (Ťava Magyar nyelven)

Prichádzava ťava do bufetu,
hovorieva stále jednu vetu:
„Nehnevajte sa, prosím  si  trochu  vody,
som smädná ako ťava.”

Muž v bufete vraví:
„Ale čoby,
to sa stáva!
Želáte si vodu len tak na vypitie,
alebo do zásoby?”

To bola ťava zo zverinca
a vozievala maličkého princa.
Čo na tom, že vždycky iba kúštik!
V piesku cirkusu sa cítila jak v púšti.

A pretože v púšti, ako zdá sa,
servítka nedáva sa
pred hubu,
hovorí ťava ľahostajne:
„Dnes si dám trochu do hrbu!
Do predného sud
a do zadného dva či tri
- nebudeme sa škriepiť o sud.
Voda je predsa ťaví osud!”

Muž v bufete spraví všetko v krátkom čase.
Ťava sa ukláňa mužovi
a odchádza v plnej ťavej kráse.

Svet je pre ňu naraz jasný
a celý ružový.

Besunnyog a teve a büfébe,
betanult mondókát szajkóz félve:
„Szomjas vagyok, mint a teve - vizei kérek,
zokon ne vegyék.”

A büfés azt mondja:
„Ugyan, semmiség,
ily baj bárkit érhet!
Itt óhajt meginni egy pohárral,
avagy tán fogytán a készlet?”

Ez a teve cirkusz-táji szerzet,
hátán kis hercegfi tevegelget.
Mit számit, hogy nyúlfarknyi a száma!
Porond porát sivatagnak látja.

S mert a sivatagban - mint érzésünk jelzi -
túl sokat kertelni
únt dolog,
így szól tevénk közönyösen:
„Ma a púpjaimba tankolok!
Előre egy hektót merjen,
a hátsóba kettőt-hármat,
- nem veszünk össze egy lajt jó nedven.
Tevesors, hogy víz szüli jókedvem.”

A büfés serényen, gyorsan kiszolgálja.
A teve meghajlással elköszön,
s indul, teve-pompáját riszálva.

Rózsaszín lett körötte a világ
s merő fényözön.[1]