Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Bor, Matej: Ment egyszer egy járókelő az atomkorban 11 (Šel je popotnik skozi atomski vek 11 Magyar nyelven)

Bor, Matej portréja

Šel je popotnik skozi atomski vek 11 (Szlovén)

11

 

Šel je popotnik skozi atomski vek

in ni bil več popotnik -

bil je Usoda

in je grmel

na aluminijastih krilih skozi noč,

pogrinjajoč zemljo

s preprogami smrti.

In ko je pustil za seboj,

kar je pustil,

je rekel svojemu srcu:

Zapahni svoje duri,

da se skrijem vate.

In ko je bil tako skrit,

je nanje potrkalo.

- Kdo je?

- Odpri!

Odpri je in zagledal pred sabo

deklico take lepote,

da je onemel.

- Pojdi z menoj, mu je rekla.

In sta šla,

Ma po preprogah smrti,

s katerimi je pogrnil zemljo,

in se ustavila pred baročnim zrcalom,

ki je bogve kako ostalo celo sredi razvalin.

Stopila je skozenj

in se iz njega,

razčesavajoč lase, nasmehnila.

- Lepa si, ji je šepnil.

- Bila sem,

dokler me Usoda,

grmeča skozi noč,

ni izpremenila

po svoji volji

in svojem okusu.

Poglej!

Pogledal je in od groze odrevenel.

- Kje so tvoje oči?

Iztegnila je dlan proti njemu:

Tu. Vzemi jih s seboj.

Za spomin.

Ne bodo ti v nadlego,

saj že dolgo ne jočejo več.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://www.dlib.si/stream

Ment egyszer egy járókelő az atomkorban 11 (Magyar)

11

 

Ment egyszer egy járókelő az atomkorban,

de már nem is volt járókelő,

hanem a Végzet,

alumínium szárnyakon

dübörgött az éjszakában

és a halál szőnyegeit

terítette a földre.

És amikor elhagyta már,

amit elhagyott,

ezt mondta a szívének:

- Zárd be lakatra az ajtót,

hadd rejtőzzek el benned! –

És miután így elrejtőzött,

a szív ajtaján kopogtattak.

- Ki az ?

- Nyiss ki! -

Kinyitotta az ajtót s látott maga előtt

olyan gyönyörű leányzót,

hogy képtelen volt szóhoz jutni.

- Jöjj velem! - bíztatta a leány.

És mentek együtt,

mentek a halál szőnyegein,

melyek a földet fedték

és csak egy barokk tükör előtt álltak meg,

amely, isten tudja, hogyan, még épségben

maradt a romok között.

A leányzó átlépett a tükrön

s azon keresztül mosolygott a járókelőre.

- Szép vagy - suttogta a járókelő.

- Szép voltam,

amíg az éjszakában

dübörgő Végzet

meg nem változtatott

saját akarata

és saját ízlése szerint.

- Ide nézz! -

Odanézett és megborzadt.

- Hol vannak a szemeid? -

Kinyúlt feléje egy tenyér.

- Itt! Vedd el őket.

Emlékül.

Nem lesznek terhedre,

mert már régen nem tudnak sírni.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://irc.sunchat.hu/vers/

minimap