Bor, Matej: Ment egyszer egy járókelő az atomkorban 11 (Šel je popotnik skozi atomski vek 11 Magyar nyelven)
Šel je popotnik skozi atomski vek 11 (Szlovén)11
Šel je popotnik skozi atomski vek in ni bil več popotnik - bil je Usoda in je grmel na aluminijastih krilih skozi noč, pogrinjajoč zemljo s preprogami smrti. In ko je pustil za seboj, kar je pustil, je rekel svojemu srcu: Zapahni svoje duri, da se skrijem vate. In ko je bil tako skrit, je nanje potrkalo. - Kdo je? - Odpri! Odpri je in zagledal pred sabo deklico take lepote, da je onemel. - Pojdi z menoj, mu je rekla. In sta šla, Ma po preprogah smrti, s katerimi je pogrnil zemljo, in se ustavila pred baročnim zrcalom, ki je bogve kako ostalo celo sredi razvalin. Stopila je skozenj in se iz njega, razčesavajoč lase, nasmehnila. - Lepa si, ji je šepnil. - Bila sem, dokler me Usoda, grmeča skozi noč, ni izpremenila po svoji volji in svojem okusu. Poglej! Pogledal je in od groze odrevenel. - Kje so tvoje oči? Iztegnila je dlan proti njemu: Tu. Vzemi jih s seboj. Za spomin. Ne bodo ti v nadlego, saj že dolgo ne jočejo več.
|
Ment egyszer egy járókelő az atomkorban 11 (Magyar)11
Ment egyszer egy járókelő az atomkorban, de már nem is volt járókelő, hanem a Végzet, alumínium szárnyakon dübörgött az éjszakában és a halál szőnyegeit terítette a földre. És amikor elhagyta már, amit elhagyott, ezt mondta a szívének: - Zárd be lakatra az ajtót, hadd rejtőzzek el benned! – És miután így elrejtőzött, a szív ajtaján kopogtattak. - Ki az ? - Nyiss ki! - Kinyitotta az ajtót s látott maga előtt olyan gyönyörű leányzót, hogy képtelen volt szóhoz jutni. - Jöjj velem! - bíztatta a leány. És mentek együtt, mentek a halál szőnyegein, melyek a földet fedték és csak egy barokk tükör előtt álltak meg, amely, isten tudja, hogyan, még épségben maradt a romok között. A leányzó átlépett a tükrön s azon keresztül mosolygott a járókelőre. - Szép vagy - suttogta a járókelő. - Szép voltam, amíg az éjszakában dübörgő Végzet meg nem változtatott saját akarata és saját ízlése szerint. - Ide nézz! - Odanézett és megborzadt. - Hol vannak a szemeid? - Kinyúlt feléje egy tenyér. - Itt! Vedd el őket. Emlékül. Nem lesznek terhedre, mert már régen nem tudnak sírni.
|