Šolaja, Zoran: Havana

me je stalo, ljudi samo nastavili
da plešu, dane i noći pokreće zvuk
gitare, vreme je stalo ali su ljudi ostali
isti, dobri i raspevani, bogati emocijama,
uvek sa osmehom, fasade oronule ali
duh mladosti prolazi ulicama, ništa nije
što pesma ne otpeva, tiha i brza,
vesela i tužna, Havana živi svoj
salsa život, gde ples otkriva i čuva
život, nepokoren duh, sećanje na
odbranu svoje pesme, slobode,
el comandante hasta siempre,
i svi koji dođu osete taj miris
slobode, kako čovek koji je
slobodan živi za emociju i novi
dan, na kraju nije vreme stalo,

kedvelem, mert megállás nélkül 
éjjel, nappal zenére táncolnak az emberek
zeng a gitár, megáll az idő, jólelkűek 
a bennszülöttek, énekelnek, érzelmekkel telített
arcukon a mosoly, viselik sorsukat, 
ifjúságuk szelleme az utcákat rója,
dalba foglal mindent, ami dübörög, halk, 
vidám és bánatos. Havanna láttatja
sajátos arculatát, ahol
tánccal őrzik árulkodó életük,
rendíthetetlen lélekkel emlékeik,
szabadságuk énekkel védik,
el comandante hasta siempre
az érzelmek illata száll,
mindenki lelkét bódítja, aki
átadja magát a romantikus, gazdag
napoknak, ahol repül az idő,
ahol a gitár hangjára dobban a szív,
ez Havanna.