Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Hírek

Nešić , Staniša : Krisztuskáromlás (Ruganje Hristu Magyar nyelven)

Nešić , Staniša  portréja

Ruganje Hristu (Szerb)

Život izmiče, u stranu.
Ne pod krošnjama kedrova. Pod trnovim vencem.
U svetlosti. Sad tamo kedrova
nema, kaplje pesak kroz zlatno
rešeto, silaze anđeli da zatrube
izmirenje. Lagan je hod po vodi,
lagano otvorene vodene dveri
za nama sklapaju talase u času
rođenja. Još mnogo godina nas čeka
hod mesečara, na tananoj niti
nad nebeskim ponorom, još mnogo je
učenika zanjihano. Sure kule oklopnika
drhture u jari, daleko na horizontu
sagoreva odežda prorokova, avone
zlatne žice kroz plavu noć. Već sutra
umesto anđela nomadi će dunuti u trube,
nestaće trag žrtvenog jagnjeta na oltaru.
Kedrove panjeve guta vreme i mesečina.
Još mnogo dana nas deli od Jerusalima,
još mnogo suza. Lagan je hod kroz vazduh
al daj nek neko siđe pod zemlju i nek
se vrati sa darovima života, sa
rukama punim rajskog voća. Kao nekad.
U detinjstvu. Na freskama. Sad u druge
zurle mladići duvaju, njihove nevešte
ruke pod bubnjevima poigravaju, ujutru,
u podne, uveče. Buka se razliva od
Jordana do Jerohina. Od Kilikije
do Vavilona. Boga ovde više nema.
Večno ruganje već plavi rasute duše,
već zvone trube, trube Jerihonske.
Niko nas ne spasava. Nikom nisu
potrebne sasušene kosti, do Bogu
i njegovim legijama anđela.
Sviće još jedan dan. U magli.
Toplina tone. Senka sokola u pesku.
Kliktaj izvijen kroz zlatno rešeto.



FeltöltőFehér Illés
KiadóJU “Ratkovićeve večeri poezije” Bijelo Polje
Az idézet forrásaIn Zoran Bognar: Novo raspeće
Megjelenés ideje

Krisztuskáromlás (Magyar)

Elvonul az élet.
Nem cédruslomb alá. Töviskoszorú alá.
A fénybe. Cédrusok ott most
nincsenek, aranyrostán keresztül
homok pereg, angyalok érkeznek,
békét hirdetnek. Könnyű a vízen-járás,
a félig nyitott vízkaput születésünk
pillanatában magunk után a hullámok
zárják. Sok év alvajáróként
megtett út vár ránk, vékony szálon,
a mennyei szakadék felett, még
sok tanítvány lebeg. A hőségben
hamuszürke őrtornyok remegnek,
a messzi horizonton prófétatalár lángol,
aranydrótfolyam a kék éjen át. Már holnap
a trombitát angyalok helyett nomádok fújják,
az oltárról az áldozati bárány nyoma elvész.
Az idő és a holdfény nyeli a cédrustönköket.
Jeruzsálemtől még sok nap választ el bennünket,
sok könny. Könnyű a légen keresztüli gyaloglás,
de végre valaki a föld alá szálljon és onnan
tele kosárral térjen vissza, életajándékokkal,
édenkerti gyümölcsökkel. Mint egykor.
Gyerekkorban. A freskókon. A legények
most nem tárogatót szólaltatnak meg, esetlen
kezekkel dobokkal játszanak, reggel,
délben, este. Jordántól Jerikóig
terjed a hangzavar. Kilikiától
Babilonig. Nincs itt többé Isten.
A szétszórt lelkeket örökös gúny kíséri,
már szólnak, szólnak a Jerichó trombiták.
Senki sem ment meg minket. Kiszáradt
csontok senkinek sem kellenek, kezdve
Istentől az angyali seregekig.
Még egy új nap virrad. A ködben.
Süllyed a meleg. A homokban sólyomárny.
Aranyrostán ficamodott vijjogás.



FeltöltőFehér Illés
Az idézet forrásahttps://feherilles.blogspot.rs/

minimap