Topić, Jasmina : Februarski razgovor

Telo čoveka kao tačka s poslednjeg sprata zgrade,
i mekota snega, hipokoristik praznine,
uokviruju jednu, potrebnu zimsku sliku.
 
Po morskom kamenju sad se rasipa
posivela trava, plažu odsoljavaju kiše,
 
i u toj izmaglici bez snega, sa snegom
koji te guta kod kuće,
 
najniža tačka sunca izaziva
teško podnošljiv svrab pod nogama,
na umrtvljenoj zemlji. U tebi.
 
Telo je projektovana suština.
Telo je odsustvo tela.
Telo sad nije plaža, a nije ni zimska nesanica.
Telo je lako dok leti da se oslobodi tela.
Telo može biti samo teret
jednog razgovora koji je mogao da se desi,
ali nije.
 
I sad tu sliku već guta sneg,
i talog proteklog vremena.

Az embertest mint pont az épület utolsó emeletéről
és a hó lágysága, a hiánybecézés,
egy, szükséges téli képet kereteznek be.
 
Most a tengerparton a köveken kifakult fű
terül, a homokpartot eső mossa
 
és ebben a hó nélküli ködben, a téged
otthon nyelő hóval,
 
a legalacsonyabb nappont
a talp alatt, a bénult földön nehezen elviselhető
viszketegséget kelt. Benned.
 
A test tervezett tartalom.
A test testhiány.
A test most nem homokpart, nem is téli álmatlanság.
A test míg repül, hogy a testtől szabaduljon, könnyű.
A test csak
egy megtörténhetett volna, de meg nem történt csevegés
terhe lehet.
 
És ezt a képet már a hó
és a múlt idő nyeli.