Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Gratulálunk! Az Év Fordítója 2020-ban Leslie A. Kery!
Hírek

Geijer, Erik Gustaf: A szabadparaszt (részlet) (Odalbonden Magyar nyelven)

Geijer, Erik Gustaf portréja

Vissza a fordító lapjára

Odalbonden (Svéd)

 Å bergig ås, där står mitt hus,
 Högt över skog och sjö.
 Där såg jag första dagens ljus,
 Och där vill jag ock dö.
 
 Må ho, som vill, gå kring världens rund:
 vare herre och dräng den det kan!
 Men jag står helst på min egen grund
 och är helst min egen man.
 
 Mig lockar icke ärans namn.
 Hon bor dock i mitt bröst.
 Min skörd ej gror i ryktets famn.
 Jag skär den lugn var höst.
 
 Den jorden behärskar har tusende ben
 och väl tusende armar därtill.
 Men svårt är dem röra - min arm är ej sen
 att föra ut, vad jag vill.
 
 Jag tror ej böljans falska lopp,
 som far förutan ro.
 Den fasta jord, hon är mitt hopp,
 hon visar evig tro.
 
 Hon närer mig ur sin hulda barm
 den tid, som mig ödet gav.
 Hon fattar mig säkert, hon håller mig varm,
 då jag dör, uti djupan grav.
 
 Ej buller älskar jag och bång.
 Vad stort sker, det sker tyst.
 Snart märks ej spår av stormens gång,
 av blixten, sen den lyst.
 
 Men tyst lägger tiden stund till stund,
 och du täljer dock icke hans dar.
 Och tyst flyter böljan i havets grund;
 fast regnbäcken skrålande far.
 
 Så går ock jag en stilla stig:
 man spör om mig ej stort.
 Och mina bröder likna mig,
 var en uppå sin ort.
 
 Vi reda för landet den närande saft.
 Vi föda det - brödet är vårt.
 Av oss har det hälsa, av oss har det kraft,
 och blöder det - blodet är vårt.
 
 Var plåga har sitt skri för sig,
 men hälsan tiger still;
 därför man talar ej om mig,
 som vore jag ej till.
 
 De väldige härar med skri och med dån
 slå riken och byar omkull;
 tyst bygga dem bonden och hans son,
 som så i blodbestänkt mull.
 
 Mig mycken lärdom ej är tung,
 jag vet blott, var är mitt.
 Vad rätt är, ger jag Gud och kung
 och njuter resten fritt.
 
 De lärde, de rike, de bråka sitt vett
 att röna, vars rätt som är god.
 Mig ren är den rätt, som man värvt med sin svett
 och som man värjt med sitt blod.
 
 Jag går ej stadigt stugan kring;
 ty blir mig hågen varm,
 jag vandrar upp till Svea ting
 med skölden på min arm.
 
 Med mång' ord talar vår lagman ej
 för kungen i allmän sak.
 Men kraftigt är allmogens ja eller nej
 under vapnens skallande brak.
 
 Och om till krig man uppbåd ger,
 så gå vi man ur gård:
 där kungen ställer sitt banér,
 där drabbar striden hård.
 
 För älskade panten i moders famn,
 för fäder, för hem vi slåss.
 Och känner ej ryktet vårt dunkla namn,
 Sveakonungar känna oss.
 
 - - -
 
 Så sjunger glatt vid sprakande spis
 i den kalla vinterkväll
 den gamle man uppå bondevis
 med söner sin' i sitt tjäll.
 
 Han sitter och täljer sin ålders stav.
 Må hans ätt ej i Sverige se slut!
 Väl bondens minne sänks uti grav;
 men hans verk varar tiden ut.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://svenskadikter.com/Odalbonden

A szabadparaszt (részlet) (Magyar)

Ó, sziklahát, hol házam áll
tenger s erdő felett!
Ott láttalak meg, napsugár,
oda temessenek!
 
Légy rab, légy úr; a földtekén
járj-kelj, ha akarod!
Saját földemen állok én,
magam ura vagyok!
 
Becsületem nem kérkedő,
de mellemben tanyáz.
Csöndben, nem hírre-zajra nő
s dől ősszel a kalász.
 
Ezer kar s láb az uralom,
hej, tétova karok!
Nem tétova az én karom,
teszi, mit akarok!
 
A tenger nyugtalan, csalárd,
hullámnak nem hiszek.
Biztos a föld: mindig szilárd,
s a leghűségesebb.
 
Az táplál mellén kedvesen,
míg sorsom élni hagy,
tart biztosan, tart melegen,
ha sírom befogad.
 
Zajt, lármát én nem kedvelek.
Csönd termi a nagyot.
Vihar jön? Nem is sejtitek,
s máris villám lobog!
 
Az idő percet percre rak,
csöndjét meg nem szeged.
Hars orkán apja néma hab:
tenger mélyén lebeg.
 
Nagy tettet tőlem ki se vár,
csöndes az én utam,
fivéreimnek is ma már
saját tanyája van.
 
Tőlünk a hon eledele,
tőlünk van a kenyér,
tőlünk a hon ép ereje,
tőlünk fakad a vér.
 
Minden panasz másként zokog;
ki ép: él csöndesen.
Mintha nem volnék, nem locsog
énrólam senki sem.
 
Dörgés, bőgés közt sok nagyúr
sok falvat, hont lever,
véres rögön pór s pórfi új
falat csöndben emel.
 
A bölcs, a dús törje fejét,
hogy melyik jog a jobb.
Az én jogom a veríték
s a vér szerezte jog.
 
Ha szívem tája már meleg,
nem kamrámat rovom,
a Népgyűlésbe fölmegyek,
pajzzsal a karomon.
 
A király előtt szóvivőnk
bíz nem sokat fecseg.
„Igen!” s „Nem!” a mi nagy erőnk
fegyverzaj közepett.
 
- - -
 
Rőt tűznél vígan így dalol
hideg tél estelén,
kunyhóján egy vénecske pór,
fiai közt lévén.
 
Az agg botot faragva ül.
Svédhon, e pór jövőd!
Emléke véle sírba dűl,
de műve áll s örök.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásaM. Z.

minimap