Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Hírek

Henshen, Helena: Egy bűntény árnyékában (I skuggan av ett brott Magyar nyelven)

Henshen, Helena portréja

I skuggan av ett brott (Svéd)

Drogen är starkare än allt annat och det är alltid den som vinner alla val. Att både Ruth, Fredrik och hans äldre syster Emmy använde morfin har både min mamma och andra initierade personer berättat om. Det var nog så att oavsett vad Hjalmar sa, om han var vänlig, förstående eller ursinnig, eller vilka åtgärder han än vidtog, så stod han chanslös mot detta. På den tiden fanns det inga behandlingsprogram värda namnet. Han hade ingenstans att vända sig, för någon hjälp stod inte att få.

I Sverige förekom kokain i begränsad omfattning på 1920talet. Andrea Weiss biografi om Erika och Klaus Mann skildrar hur det användes i kulturradikala kretsar i Berlin, den stad i Europa som verkar ha varit ett centrum för kokain. Flera av deras vänner dog av överdoser eller begick självmord (vilket även Klaus gjorde efter kriget) och även Erika missbrukade, vilket inte tycks ha hindrat henne i kampen mot nazismen, i Tyskland före kriget, därefter i USA och England och sedan som ackrediterad reporter vid Nürnbergrättegångarna. Också Sigmund Freud hyllade kokainets lyckobringande verkan och använde det både på sina patienter och sig själv, men i Sverige kunde varken morfin eller kokain köpas legalt utan läkarrecept.

I sin bok Min första krets beskriver Olof Lagercrantz morfinets lyckokänsla: »Vi la oss till sängs och Anne gav först mig och sedan sig själv en [morfin]dos. Något så himmelskt hade jag aldrig upplevat. Det var som om mystikens ljusdränkta ögonblick återvänt för att stanna. Fantasin rörde sig så lätt. Drömmar tog form. Ord sprang fram och bilder men något behov att teckna ned dem fanns inte, ty känslan av att detta skulle vara i evighet följde med. Jag hade råd att slösa …« Morfinets lyckorus varar kort och med abstinenser följer hallucinationer. Han berättar sedan om sin första och enda hallucination i början på 1930-talet: »Jag var klarvaken och såg den smidda sänggaveln framför mig förvandlas till en katt med gnistrande ögon. Den vände huvudet emot mig där jag låg på sängen och jag upptäckte att den hade en djävuls ansikte och att den gjorde sig beredd att slå klorna i mitt bröst. Kallsvetten strömmade nedför min kropp …«

För Lagercrantz var morfinet en engångsupplevelse i ungdomen, men för Ruth, Fredrik och Emmy blev det inledningen till en katastrof.

Sommaren 1924 visar det sig att Emmy väntar barn. Relationen mellan Hjalmar och den övriga familjen ställs på sin spets. Att vänta barn utan att vara gift var visserligen skandalöst, men Emmy var tjugo och det fanns en fästman. Med lite god vilja och ekonomisk hjälp från föräldrarnas sida hade detta kunnat lösas på ett anständigt sätt. Men ingenting sådant sker. I alla beskrivningar av privatpersonen Hjalmar von Sydow syns han som en vänlig familjefar. En snäll pappa. En far som intresserar sig för barnen trots att han arbetar mycket. Hjalmar ser mellan fingrarna när sprit försvinner från vinkällaren, när räkningar efter Fredriks eskapader hamnar på hans skrivbord, blir arg och protesterar men löser sedan Fredriks lån och bank-växlar. Det verkar som om allt kan accepteras om än motvilligt, bara inte detta att bli med barn utan att vara gift. Här tycks gränsen gå och det vet Emmy. Hon blir bokstavligen lamslagen av skräck när hon upptäcker att hon är gravid, hennes ben förlamas och hon kan inte längre gå, och i de värkande benen samlas all hennes smärta. Hon förstår vad som väntar; resa bort och föda i hemlighet, lämna bort barnet och aldrig återse det.

I augusti 1924 far Ruth och Emmy bort tillsammans, först till Marienlyst i Danmark och sedan till ett mentalsjukhus i Innsbruck. Breven som min mormor skickar därifrån finns bevarade. Emmy har så ont i sina ben stackars liten, skriver hon, men inte en rad om det verkliga skälet. Vistelsen i Innsbruck sätter djupa psykiska spår hos dem båda. »Vi flyttade hit i onsdags och hava visserligen fått ett stort rum, men ack så dystert. Midt emot ligga de manliga salarna för de stackars fattiga nervpatienterna, som de flesta äro halvidioter eller skaka i hela kroppen av nervchocker från kriget. Vi se dem spatsera omkring i sina gråa långa rockar eller ligga i fönstren och titta på oss. Åt andra sidan sitta 3 fönster högt uppe vid taket, därifrån man endast ser ett par granar, men varken himmel, eller sol tränga hit in.« Det är ett fängelseliknande rum som de vistas i under flera månader. De ber att få komma hem men Hjalmar tillåter det inte. Ruth oroar sig också för barnen därhemma och särskilt för Fredrik som befinner sig till sjöss och inte hör av sig. Två ljuspunkter finns i den tröstlösa tillvaron, breven hemifrån och kvällarna när Emmy får sin smärtstillande spruta. »Den stunden sedan jag lagt mig och Emmy fått sin morfinspruta, är den trevligaste på hela dagen och den efter vilken vi längta. Då ligga vi ett par timmar med våra stickningar till Doktorn kommer vid 11 à 12 tiden och giva henne en ny insprutning om benen och fötterna värka för svårt. Emmy har ju ungdomens glädtighet och är så söt med mamma, när jag känner mig betryckt och nedstämd, det skulle ju vara tvärtom, att det var jag som muntrade upp henne, när de svåra plågorna i benen begynna.« (Ur brev 2.11.1924.)

Emmy föder en dotter som försvinner efter några dagar, död eller bortlämnad, ingen vet. Därefter reser de hem. Emmy sitter i rullstol och har inte längre någon mark att stå på. Min mormor hämtar sig aldrig och dör våren 1926.

Emmy blir det första barnet som drabbas av Hjalmars okuvliga hållning. Samma sak upprepas ett par år senare när Fredrik och Sofie väntar barn. De är alla näst intill myndiga – på den tiden vid tjugoett års ålder – så varför denna stränghet? Deras snälle och omtänksamme far visar dem en annan sida, som medför omätligt lidande för både Ruth, Emmy och senare också för Fredrik och Sofie. Vad växer ur det? Skuld. En känsla av att ingenting vara värd. Revansch; det kommer en dag då jag ska ge igen.

Efter vistelsen i Innsbruck är både mor och dotter fast i missbruk. Barnet finns inte mer och kvar är ångest och morfinet som dövar känslan. Ruth skickas bort till olika sjukhem, men vad händer med Emmy, finns det någon som hjälper henne? Att hon och Fredrik hade en stark vänskapsrelation är omvittnat, och kanske är det han som nu blir hennes stöd.

Varje människa behöver en förtrogen, även missbrukare. Hon eller han väljer någon som inte ställer de svåra frågorna, ett yngre syskon till exempel. Lillebror blir kanske den som storasyster delger sina hemligheter och pratar förtroligt med. Han är den utvalde, och växer i sina egna ögon till en oumbärlig person. Han lyssnar allvarligt, kritiserar aldrig och kan till och med hämta den där sedeln ur pappas plånbok som storasyster absolut behöver. Lillebror får en ställning i syskonskaran som han aldrig tidigare haft. Han vet sådant som ingen annan i familjen vet, och om mamma eller pappa frågar skvallrar haninte. Hans lojalitet finns med storasyster. Om föräldrarna inte ser vad som pågår mellan syskonen kan plötsligt också lillebror befinna sig i riskzonen för narkotikamissbruk.

Var det så det gick till? Det ligger nära till hands att tro. Fredrik var sexton år gammal våren 1925 då Emmy återkom från Innsbruck. Han befann sig precis i den ålder då ungdomar testar gränser.

Ett minne, berättat av min mamma för länge sedan. Det är natt och hon vaknar av en förtvivlad röst som ber om hjälp. Den lilla flickan, som är min mamma, drar på sig kläderna och smyger ut genom köksdörren, springer nerför trapporna och ut på gatan. Hon skyndar Hantverkargatan in mot stan, sedan över bron och förbi Tegelbacken. Snön knarrar under kängorna, gatlyktornas ljus flimrar i det lätta snöfallet och barnet är nästan ensamt ute denna natt. Hon går mot Jacobs torg där apoteket Lejonet ligger, det enda som är öppet nattetid, framför sitt ärende och återvänder hem med morfin i en påse tätt tryckt mot bröstet.

Vems var den förtvivlade rösten, vem skickade iväg en liten flicka mitt i natten? Min mamma sa ingenting om det, eller så minns jag inte. Det är inte troligt att det var min mormor, eftersom hennes behov ombesörjdes av läkare. Det måste ha varit Emmy eller Fredrik.

»Särskilt vid bruk av cocain är det känt, att så svåra raserianfall kunna inträffa, att personen i fråga kan företaga sig snart sagt vad som helst. Det kan ju tänkas, att detta medverkat vid katastrofen den 7 mars 1932«, skrev professor Henry Marcus.

I boken Roman med kokain beskriver författaren M. Agejev initierat giftets verkningar, en kuslig läsning: »Kokainets förmåga att väcka fysiska lyckoförnimmelser utan minsta psykologiskt samband med yttre händelser – också då de händelser som reflekterats i mitt medvetande borde ha gjort mig nedstämd, desperat och ledsen – just denna förmåga hos kokainet utgjorde en skrämmande lockelse som jag varken kunde eller ville bekämpa eller göra motstånd mot. Under kokainets inflytande fick mitt känslojag sådana dimensioner att det själviakttagande jaget upphörde att fungera. Men när kokainet var slut kom skräcken smygande«, skriver han. »Timmar av fasa började. Kroppen tyngdes ned i en outsäglig, skakande, oförklarlig förtvivlan.« Agejev återger vad som kan hända i en kokainmissbrukande människas inre; känslor likt dödens känslokyla, föreställningar som vägrar tro på det förnuftet vet och skräcken när gardinen i fönstret förvandlas till soldater som höjer sina gevär.



FeltöltőJakus Laura 1.
KiadóBrombergs
Az idézet forrásaI skuggan av ett brott

Egy bűntény árnyékában (Magyar)

A kábítószer mindennél erősebb, és mindig győz. Édesanyám és más érintett személyek is mesélték, hogy nemcsak Ruth, hanem Fredrik és nővére, Emmy is használt morfiumot. Valószínűleg Hjalmar bármit is mondott, barátságos, megértő vagy dühös volt, vagy bármilyen intézkedést is tett, ezzel szemben mégis tehetetlen volt. Akkoriban nem létezett említésre méltó kezelési program a függőségre. Nem volt hova fordulnia, mert nem létezett segítség.

Korlátozott mennyiségben már az 1920-as években felbukkant a kokain Svédországban. Erika és Klaus Mannról készített életrajzában Andrea Weiss leírja, hogyan használták Berlin radikális kultúrköreiben, és úgy tűnik, akkoriban Berlin volt a kokain európai fővárosa. Több barátjuk kábítószer-túladagolásban halt meg, vagy öngyilkos lett (mint például maga Klaus Mann is 1949-ben). Erika is kábítószerfüggő volt, de ez nem akadályozta meg abban, hogy harcoljon a nácizmus ellen a II. világháború előtt Németországban, a háború alatt az Amerikai Egyesült Államokban és Angliában, majd a nürnbergi per során akkreditált újságíróként. Sigmund Freud is dicsőítette a kokain boldogságérzést növelő hatását, s használta páciensein és saját magán is, de Svédországban sem morfiumot, sem kokaint nem lehetett recept nélkül legálisan vásárolni.

A költő Olof Lagercrantz a Min första krets (Első köreim) című könyvében leírja, milyen a morfium okozta boldogságérzés: „Lefeküdtünk az ágyra, majd Anne először nekem, majd magának is beadott egy [morfium]adagot. Soha életemben nem éltem meg ilyen mennyei érzést. Olyan volt, mintha a misztikum fényben úszó pillanata jött volna el hozzám, hogy örökre itt ragadjon. Fantáziám könnyedén szállt. Álmok formálódtak bennem. Csak úgy, a semmiből bukkantak fel szavak és képek, de nem éreztem szükségét, hogy lejegyezzem őket, hiszen eluralkodott rajtam az az érzés, hogy ez már örökké így lesz. Nyugodtan lehettem adakozó és bőkezű…” A morfium okozta mámor rövid ideig tart, és a megvonással hallucináció jár. Lagercrantz első és egyetlen hallucinációját is leírja az 1930-as évek elejéről: „Teljesen éber voltam, és láttam, hogy a kovácsoltvas ágyvégem villogó szemű macskává változik. Én ott feküdtem az ágyon, az állat felém fordította a fejét, ekkor megláttam, hogy valójában ördögarca van, és arra készül, hogy karmait mellkasomba mélyessze. Kivert a hideg veríték…”

Lagercrantz számára a morfium egyszeri, fiatalkori élmény volt, de Ruth, Fredrik és Emmy számára egy szörnyűséges katasztrófa kezdetét jelentette.

1924 nyarán kiderül, hogy Emmy gyermeket vár. Hjalmar és a család többi tagja között kiéleződik a helyzet. Akkor még önmagában véve botrányosnak számított, ha valaki házasságon kívül esett teherbe, de Emmy már húszéves, és van egy vőlegénye is. Kis jóakarattal és a szülők anyagi segítségével tisztességes módon meg lehetett volna oldani a helyzetet. De semmi ilyesmi nem történt.Hjalmar von Sydow gondos és figyelmes szülőként jelenik meg valamennyi fennmaradt leírásban. Egy kedves édesapa, aki rengeteg munkája ellenére is érdeklődik a gyermekei iránt. Hjalmar szemet huny afelett, ha időnként eltűnik néhány üveg ital a borospincéből, ugyan dühös lesz és tiltakozik, amikor Fredrik kilengéseinek számlái az asztalára kerülnek, de végül elintézi fia adósságait és banki váltóit. Úgy tűnik, habár kelletlenül, de mindent el lehet fogadni, kivéve azt, hogy valaki a házassága előtt állapotos legyen. Itt húzódik a határvonal, és ezt Emmy is tudja. Amikor rádöbben, hogy terhes, a szó valódi értelmében megbénul, nem tud járni, és minden fájdalma sajgó lábaiba összpontosul. Pontosan tudja, mi vár rá. El kell utaznia, titokban kell megszülnie a gyermekét, akit aztán elvesznek tőle, és soha többé nem láthatja viszont.

1924 augusztusában Ruth és Emmy együtt elutaznak, először Marienlystbe, Dániába, majd egy innsbrucki elmegyógyintézetbe. Fennmaradtak azok a levelek, amelyeket anyai nagyanyám onnan írt. Szegény, kicsi Emmynek annyira fáj a lába, írja, de egyetlen szót sem ejt a fájdalom valódi okáról. Az innsbrucki tartózkodás mindkettejükben mély pszichés nyomot hagy. „Szerdán költöztünk be, és bár szép, nagy szobát kaptunk, de jaj, milyen komor. Velünk szemben vannak a szegény, idegbeteg férfiak termei, a legtöbbjük félidióta, vagy egész testében rázkódik a háború okozta sokk miatt. Látjuk, ahogy hosszú, szürke kabátjukban sétálnak, vagy az ablakokban ülnek, és minket bámulnak. A másik oldalon három ablak van, de olyan magasan, hogy azon át csak lucfenyőket látunk, így sem a nappali világosság, sem a napfény nem jut be hozzánk.” Szobájuk leginkább börtönre hasonlít, és ott vannak hónapokon át. Kérik, hadd jöhessenek haza, de Hjalmar hajthatatlan. Ruth aggódik az otthon maradt gyerekek, főleg Fredrik miatt, aki akkor épp tengeren szolgál, és nem hallat magáról. Vigasztalan létüknek két fénypontja van, az egyik a hazulról érkező levelek, a másik, amikor Emmy este megkapja a fájdalomcsillapítóját.

„A nap legkedvesebb órája, amikor már ágyban vagyok, és Emmy megkapta a morfiuminjekciót. Mindketten egész nap erre várunk. Ilyenkor néhány órát fekszünk, és kötögetünk úgy éjjel tizenegy-tizenkettőig, majd ismét jön az orvos, és ha még mindig nagyon fáj Emmy lába, akkor kap még egy injekciót. Emmyben megvan a fiatalság öröme, és olyan kedves az ő kis anyácskájához, amikor levert és bánatos vagyok, pedig ennek épp fordítva kéne lennie, nekem kéne felvidítanom őt, amikor kezdődik a kínzó fájdalom a lábában. (Családi levelek, 1924. november 2.)

Emmy leánygyermeket szül, aki néhány nap múlva eltűnik. Meghalt vagy örökbe adták, senki sem tudja. Ezt követően hazautaznak. Emmy ettől kezdve tolókocsiban ül, nincs már talaj a lába alatt. Nagyanyám sem tud soha többé régi önmaga lenni, és 1926 tavaszán meghal.

Emmy az első gyermek, akire lesújt Hjalmar hajthatatlansága. Néhány évvel később megismétlődik ugyanez, amikor Fredrik és Sofie várnak gyermeket. Mindketten közel voltak a nagykorúsághoz, tehát mire ez a szigor? Oly kedves és gondos apjuk most más oldaláról mutatkozik, ami mérhetetlen szenvedést okoz Ruthnak, Emmynek, később Fredriknek és Sofie-nak is. Mi következhet ebből? Bűntudat. Az az érzés, hogy semmit sem érek. Bosszúvágy, hogy eljön még az idő, amikor visszavághatok.

Az innsbrucki tartózkodást követően anya és lánya megragadt a drog szorításában. A megszületett gyermek eltűnik, a rettegés viszont bennük marad, és csak a morfium csillapítja fájdalmukat. Ruthot egyik gyógyintézetből a másikba küldik, de ki törődik Emmyvel? Vajon van valaki, aki segít rajta? Sokan tanúskodtak róla, hogy különleges testvéri-baráti kapcsolatban állt Fredrikkel, és lehet, hogy azokban a nehéz időkben épp öccse volt a támasza. Minden embernek szüksége van egy bizalmasra, még az alkohol és kábítószerfüggőknek is. Az ilyen ember olyan valakit választ magának, aki nem tesz fel kérdéseket. Például egy fiatalabb testvért. Elképzelhető, hogy Emmy épp az öccsével osztja meg titkait, vele beszél bizalmasan. Ő a kiválasztott, és egy idő után nélkülözhetetlenné válik a számára. A fiú komolyan végighallgatja, de nem kritizálja, sőt segíteni is tud, kiemeli apja pénztárcájából azt a bankót, amelyre nővérének olyannyira szüksége van. Fredrik ezáltal olyan helyzetet vív ki magának a testvérek sorában, amilyenre korábban nem volt módja. Tud valamit, amit a családban senki más, és ha anyja vagy apja kérdezik, nem árulkodik. Ha a szülők nem veszik észre, hogy mi folyik a testvérek közt, akkor könnyen a fiú is a kábítószerfüggőség veszélyzónájába kerülhet.

Vajon így történt? Könnyen elképzelhető. 1925 tavaszán, amikor Emmy visszatér Innsbruckból, Fredrik tizenhat éves. Ez pont az a kor, mikor a fiatalok a határaikat próbálgatják.

Egy emlékkép, amit édesanyám réges-régen mesélt. Egy éjjel arra ébredt, hogy egy kétségbeesett hang segítségért kiált. A kislány, az én édesanyám, magára kapkodja a ruháit, kilopakodik a konyhaajtón, lerohan a lépcsőn, ki az utcára. Végigsiet a Hantverkargatan kövein a városközpont felé, át a hídon, el Tegelbacken háztömbje előtt. Bakancsa alatt csikorog a hó, az utcai lámpák fénye meg-megcsillan a lágy hóesésben, szinte teljesen egyedül van az utcán. A Jacob tér felé siet, ott van az Oroszlán Gyógyszertár, az egyetlen, amely éjjel is nyitva tart. Elmondja, mit akar, és a morfiumos zacskót szorosan magához ölelve szalad haza.

Kié volt az a kétségbeesett hang? Ki küldte el azt a kislányt az éjszaka kellős közepén? Édesanyám erről semmit sem mondott, vagy csak nem emlékszem. Nem nagyon valószínű, hogy a nagymamám lett volna, hiszen az ő igényeiről orvosok gondoskodtak. Csakis Emma vagy öccse lehetett az.

„Különösen a kokain használatával kapcsolatban ismert, hogy olyan súlyos dühkitörések léphetnek fel, hogy az illető gyakorlatilag bármit megtesz. Elképzelhető, hogy ez is közrejátszott az 1932. március 7-én bekövetkezett katasztrófában” – írta Henry Marcus professzor abban a bizonyos levélben a rendőrségnek.

M. Agejev Roman med kokain (Regény kokainnal) című könyvében szinte beavatottként számol be a méreg hatásáról. Hátborzongató olvasmány: „A kokain képes arra, hogy testi boldogságérzetet keltsen az emberben anélkül, hogy annak a legcsekélyebb pszichológiai kapcsolata lenne a külső eseményekkel, akár olyan eseményekkel is, amelyeknek levertséget, kétségbeesést és szomorúságot kellett volna okoznia a tudatomban – s  a  kokainnak pont ez a tulajdonsága volt számomra oly vonzó, amit nem tudtam és nem is akartam legyőzni, aminek nem tudtam és nem is akartam ellenállni. A kokain hatása alatt érzelmi énem olyan dimenziókba került, hogy önellenőrző énem megszűnt működni. De amint véget ért a kokain hatása, lopakodva közeledett a rémület – írja. – A rettegés órái következtek. Testemre leírhatatlan, remegő, megmagyarázhatatlan kétségbeesés nehezedett.” Agejev szemléletesen mutatja be, hogy mi történik egy kokainfüggő ember lelkében. Olyan érzések töltik el, mint a halál boldogsága, olyan fantáziaképek jelennek meg előtte, melyek ellentmondanak a józan észnek, vagy rettegés, amikor az ablak előtti függöny fegyverüket rászegező katonákká változik.

 



FeltöltőJakus Laura 1.
KiadóTypotex Kiadó
Az idézet forrásaEgy bűntény árnyékában

minimap