Lindegren, Erik: Az úttalan ember (részletek) (Mannen utan väg (detaljer) Magyar nyelven)

XX
vad skakar då döden ur ärmen som ej vi vet
en maläten gåta en karta för tusen giriga ögon

en drakes musik som alla hör men ingen fattar
ett torn av moln som begraver alla våra ekon

en krymplings graverade namnplåt i källornas källa
och pelarnas stentunga trots i soltemplets förgård

en demon som vandrar förklädd i ångestens stiltje
och havets långsmala ögon med glans av belladonna

en regnets vissling på gårdens avlivade hund
skärande falsk som ett inställt mirakel

och dock tvingas besvikelsen föda ljuset på nytt
underbart, oväntat som en åldring på vårens tak

och köttet blir ord och uppenbarelsen blommar
och planeternas banor skär det aningslösa ögat

XXII
stilla som en brunn fylls rummet av dina drömmar
stort växer nattens frö i undanskymda händer

tryggt sover vid ditt hjärta förmultnandets löv
och vårens isglans bruten i din pannas prisma

smälter ned och fuktar dina rötter i din sol
och som en blindskrifts lovsång är din hud

en vek upprättelse åt dagens hårda minne
men den som kämpade bland bränningar går in

bland stammarna i nattens drömda skog och ser
din sömn som späda gröna stjälkars minnesvård

och tidens droppar i den gångna dagens sköte
och rosenfönstret slår i vinden utan dofter

och havets blåa isfrihet fladdrar som en fana
och genom natten skimrar dina slutna ögonlock

XX
mit ráz hát ki kabátujjából a halál amiről nem tudunk
molyette rejtélyt ezernyi kapzsi szem térképét,

sárkányzenét amit mindenki hall ám mégsem ért
felhők tornyát amely minden visszhangot eltemet

egy nyomorék vésett névtábláját a források forrásán
és az oszlopoknak kőnehéz dacát a nap templomának csarnokában

egy álruhás démont aki a rettegésnek szélcsendjében vándorol
és a tenger nadragulya-ragyogású elkeskenyülő szemét

és az udvar agyonvert kutyáján az eső sípolását
fülsértő hamisan mint egy elhalasztott csodatett

s mégis rákényszerül a csalódás hogy megszülje újra a fényt
gyönyörűen és váratlanul akár a tavaszormain az agg

s a test igévé lesz és virul a kinyilatkozás
s a bolygók pályája a mitsem sejtő szemekbe hasít

XXII
miként egy kút a szoba csendesen megtelik álmaiddal
rejtett kezekben az éj csírája nő hatalmasan

biztonságban alusznak szívednél a porladás levelei
és a tavasz jégcsillogása megtörik homlokod prizmáján

elolvad és gyökereidet megnedvesíti napsugarad fényében
és bőröd a vakírás magasztaló éneke

engedékeny elégtétel a nap durva emlékeiért
de a hullámverésben küszködő betér

a fatörzsek során az éj megálmodott erdejébe
s meglátja álmodat zsenge-zöld virágszálak emlékművét

és az idő cseppjeit az elmúlt nap ölén
s az illattalan szélben be-becsapódik a rózsaablak

és a jégtelen kék tenger repdes miként a zászló
s lehunyt szemed csillogja át az éjszakát