Tranströmer, Tomas: Izmir délután háromkor (Izmir klockan tre Magyar nyelven)

Strax framför på den nästan tomma gatan

två tiggare, den ene utan ben

–han bars omkring på ryggen av den andre.

De stod – som på en midnattsväg ett djur

står bländat stirrande i bilens lyktor

–ett ögonblick och fortsatte att gå

och rörde sig som pojkar på en skolgård

snabbt över gatan medan middagshettans

myriader klockor tickade i rymden.

Blått gled förbi på redden, flimrande.

Svart kröp och krympte, stirrande ur sten.

Vitt blåste upp till storm i ögonen.

När klockan tre var trampat under hovar

och mörkret bultade i ljusets vägg

låg staden krypande vid havets dörr

och glimmande i gamens kikarsikte.

Két koldus a majdnem üres utcán,

egyik a másikat hátán cipeli,

emennek fél lába tőből hiányzik.

Egy pillanatra felnéznek, s haladnak tovább,

az állat bámul így bele megdermedve

az éjjeli autó fénycsóvájába.

Futnának szinte, mint tetten ért fiúk

az iskola üres udvarán. Kinn, az űrben

a délutáni hőség miriád órája ketyeg.

A rév fölött csillogó kékség suhan,

a fekete szín riadtan les ki a kőből,

a fehér viharrá érik a szemben.

Mikor a harmadik óra is a pata alá hull,

s horkan a sötét a világosság túloldalán,

a város a tenger ajtaja elé mászik,

rásiklik a keselyű szemének célkeresztje -