Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Vennberg, Karl: Sålunda lär oss

Vennberg, Karl portréja

Sålunda lär oss (Svéd)

Sålunda lär oss Praxiades son,
Anaximandros från Miletos:
ej kan tingens urgrund vara vatten,
ej heller något av de andra elementen,
ej eld, ej luft; blott ur oändligheten
kan allt som är bli till.
Ur modersskötet av oändligheten uppstår
tillvaro och ting;
och varav något har sitt upphov,
därav går det också under;
ty allting står i skuld till allt,
och det som självt ej är en början
hör samman med en början,
en evig rörelse som aldrig åldras.

Som barken sluter sig om trädet
så omgav en gång eldens hölje
vår jord med all dess fukt och värme
och enkla väsen, alstrade därur
- kanske fiskar, kanske hajar –
i vilka mänskan växte fram,
ur vilkas buk hon slungades till sist i land,
störst av alla under, men
- fast därom talar i bevarade fragment
Anaximandros oklart –
blind i händer, åthävor och tankar,
lam i ögon, lukt och känsel;
väckt till syn, förnimmelse och flykt
blott i sina sånger.

Blott sångerna förvarar
en rest av elden från det tunna höljet,
ett minne av den rörelse i hav och rymder
- fiskars, solars, vajande korallers –
som slet oss loss och en gång återför oss
till modersskötet, till oändligheten.

Så sjung då vidare, du sångare,
som djupast av oss alla känt och vetat
att livet städse står i skuld till annat liv,
att livet intet är, blott tomhet, högmod, blindhet,
om icke kärlek, värme, sånger,
på en gång bark som skyddar trädet
och skymt av ändlösheten,
glimt av rörelsen som aldrig åldras.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://www.klassikerforbundet.se

Imigyen oktat minket (Magyar)

Imigyen oktat minket Praxiadész fia
milétoszi Anaximandrosz:
minden dolgok ős-alapja nem lehet sem a víz,
sem a többi elem valamelyike,
se tűz, se lég; csupán a végtelenből
támadhat minden, ami van.
A végtelen anyaméhéből kelnek
a dolgok és a lét,
és amiből vétetett valami,
abban is enyész el,
mert minden mindennek adósa,
s ami önmaga nem kezdet,
kezdethez tartozik:
örök mozgás, mely soha el nem agg.

Miként a kéreg zárja be a fát,
úgy ölelte egykor tűz-burok
földünket, s minden nedvét, melegét,
s ezekből támadt egyszerű lényeit
- halféléket, avagy cápákat-e?
melyekből az ember nőtt elő,
s melyek hasából végre partra dobatott,
minden csodák legnagyobbika, s mégis
- ámbátor erről csak homályosan szól
Anaximandrosz némely töredéke
kézre, tettre és gondolatra vak,
szeme, szaglása és érzéke béna;
látásra, észlelésre, szárnyalásra
nem ébred ő, csupán dalaiban.

Csupán a dalban él még
a vékony tűz-héj némi maradéka,
emléke tengerek és terek áramának
- halak, napok, lengő korallok iramának
mely egykor tovasodort és majd visszalendít
minket az anyaméhbe, a végtelenbe.

Mondd hát dalod, te dalnok,
ki mindünknél mélyebben érezted, tudtad,
hogy az élet mindenkor más élet adósa,
hogy csupán csak űr, gőg, vakság, semmi más,
ha nincs szeretet, szép dal és melegség,
hogy védjen, akár a kéreg a fát,
s egyben üzenjen is a végtelenről,
a mozgásról, mely soha el nem agg.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásaCs. J.

minimap